language

Intézmények:

Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) highlight_off

Kulcsszavak:

hatalomkoncentráció highlight_off

Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH)

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) a Magyarországon „egyházi státuszban” bejegyzett három zsidó szervezet (Mazsihisz, MAOIH, EMIH) egyike, 2004-ben alakult Köves Slomó vezetésével. 

Az EMIH munkájával kapcsolatos kritikaként legtöbbször a politikai szerepvállalás, és a polgári jobboldalhoz való látszólagos kötődés merül fel. 2010-et követően az EMIH jelentős összegű állami támogatásokat kapott. Az EMIH képviselői ezen vádakat rendszeresen visszautasítják, azzal érvelve, hogy már csak küldetéséből adódóan is mindenütt jelen kell hogy legyen, ahol a közösség érdekeit képviselni tudja, így semmilyen szalonképes politikai erőtől nem határolódnak el. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Csak úgy szórja klientúrájának a műemlékeket az Orbán-kormány

Az első Orbán-kormány még törvényt alkotott „az állam kizárólagos tulajdonában tartandó műemlékekről”, a mai már bőkezűen osztogat belőlük.

„Nem küldött senki” – az új sajtóbirodalmat építő Milkovics Pál Habonyról és cuki állatkákról

Heteken belül ismét újraindítja a Pesti Hírlapot nyomtatott napilapként, a 168 Órát állítása szerint nem bezárni, hanem megmenteni akarja, ráadásul cuki kutyusos videókat futtató tévétervét is megvalósítja Milkovics Pál. De ki ez az ember, aki elvileg sikeres médiavállalkozó volt külföldön, mielőtt hazajött a nemlétező magyar sajtópiacra, hogy aztán a kormány kedvenc rabbijától, Köves Slomótól átvegye a 168 Órát – amelynek főszerkesztőjét azért rúgta ki, mert közölt egy nyilvános fotót az Orbán-családról? Megbízást teljesít? A saját útját járja? Interjú.
Találatok: [2]  Oldalak:   1