language

Lapok:

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5323]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Növelték milliárdos bevételeiket a kormány kedvenc kidobói

Egy év alatt közel másfél milliárd forinttal nőtt a Fidesz-kormány kedvenc őrző-védő cégének bevétele, a 2018-as 7,3 milliárd után a 2019-es üzleti évben 8,9 milliárd forint bevétel szerepel a Valton-Sec Kft. nyilvános beszámolójában.

Rogán bizalmasa bukkant fel tulajdonosként a miniszter és felesége ingatlanügyletei mögött

Rogán Antal titkárának édesapja az az N. András, akinek a budai ingatlanában lakik bérlőként a miniszter, és aki májusban megvette Rogán Cecíliától annak balatonlellei ingatlanát. N. Andrásról kiderítettük, hogy régóta a Rogán család bizalmasa, ami magyarázatot adhat arra, miért éppen az ő neve bukkant fel a válás utáni ingatlanügyekben. Annyira közeli a viszony, hogy a férfi fia az egyik Rogán gyerek keresztapja.

Tíz évre titkosították minden idők egyik legnagyobb magyar vasúti projektjét

A Fidesz–KDNP kétharmaddal megszavazta a „Budapest–Belgrád-vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról” szóló törvényt. A szöveg (pdf) az eddig megismertekhez képest nem tartalmaz újdonságot, a Magyarország és Kína között létrejövő egyezmény tartalmát emeli törvényi erőre. Az eddigi információk szerint az ezermilliárd forintba kerülő beruházás 130 év alatt térülhet meg, a tisztánlátást azonban nehezíti, hogy a beruházással összefüggésben megkötött szerződéseket és „a szerződés előkészítésével, megkötésével kapcsolatos iratokban, valamint az ezekkel összefüggő döntések megalapozását szolgáló iratokban foglalt adatokat” a parlament tíz évre titkosította Magyarország külpolitikai, külgazdasági érdekeire hivatkozva.

Feljelentést tesz a budavári önkormányzat a Red Bull Air Race ügyében

Hűtlen kezelés gyanúja miatt tesz feljelentést az I. kerület a 2015 és 2018 közötti Red Bull Air Race versenyek közterülethasználati kedvezményével kapcsolatban, jelentette be az önkormányzat. A Red Bull Air Race rendezvénysorozat közterülethasználati díjának elengedésével a számítások szerint 135 millió forinttal károsította meg 2015 és 2018 között az előző önkormányzati vezetés a Budavári Önkormányzatot – jelentette be V. Naszályi Márta polgármester.

Továbbra sincs gyanúsítottja a Borkai ellen indított eljárásnak

A Borkai Zsoltot érintő nyomozások állásáról kérdezte Ungár Péter LMP-s képviselő Polt Péter legfőbb ügyészt. Arra volt többek közt kíváncsi Ungár, hogy kihallgatták-e már a volt győri polgármestert, és milyen új információk birtokába jutottak a nyomozó hatóságok. BÁR A KÉPVISELŐ A BORKAI ELLEN INDÍTOTT ELJÁRÁSRÓL TETT FEL KÉRDÉSEKET, A LEGFŐBB ÜGYÉSZ INKÁBB ARRÓL A NYOMOZÁSRÓL ÍR, AMIBEN BORKAI A SÉRTETT. Zsarolás és más bűncselekmények miatt indítottak eljárást, miután a horvátországi hajóúton készített képfelvételek publikálásával fenyegették a volt győri polgármestert.

Az egészségügy átalakításáról tárgyalt az orvosi kamarával Pintér Sándor

A hálapénz nem csak adómentes jövedelem, költségvetési deficit, hanem az egészségügyi rendszer átalakításának legnagyobb ellenérdekeltségét hordozza magában. A hálapénz olyan teher a magyar egészségügyben, amely szembemegy minden kormányzati szándékkal, minden észszerűsítő kezdeményezéssel.” A MOK álláspontja határozott: az egészségügy megújítása nem lehetséges a tisztességes bérek megadása nélkül, de a bérrendezés csak egyik előfeltétele annak, hogy jól működő rendszert alakítsunk ki – mondta Kincses. A MOK elnöke szerint a hálapénz felszámolását is magába foglaló átalakításhoz egyéb, szervezeti transzparenciát biztosító megoldás is kell. Többek között az, hogy a várólisták átláthatók és megkerülhetetlenek legyenek. „Ne az vezesse a listát, aki operál” - mondott egy példát Kincses, aki szerint fontos, hogy ha a feltételek teljesülnek, azaz, „ha van tisztességes bér, átlátható szakmai szabályok, nyilvánosan vezetett, nem megkerülhető várólisták, és a hiányok érdemi csökkentése megvalósult, akkor be kell tiltani a hálapénzt.”

Rogán-Gaál Cecília tihanyi nyaralóval, Rogán Antal budai lakásban kezdett új életet

Rogán Antal és Rogán-Gaál Cecília tavaly év végi válása eléggé átrendezte mindkettejük ingatlanportfólióját: a miniszter nevére került Pasa parki ingatlanokat eladta Rogán, a közös balatonlellei nyaralójuk pedig Cecíliáé lett.
Találatok: [5323]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>