language

Akták:

BKV-ügyek highlight_off

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.

 

Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [75]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

A Völner-botrány mellett egy számlagyáras, korrupciós ügyben is nyomoznak

Már folyik a nyomozás annak a hatalmas számlagyárnak az ügyében, amely egy olyan informatikai vállalat árnyékában működött, amely Tarlós István főpolgármestersége idején nyerte el a BKV informatikai rendszerének üzemel­te­té­sét és fejlesztését.

Hogyan épülhetett ki észrevétlenül a BKV-s szerződések mögött álló cégnél egy adócsaló maffia?

Hatalmas számlagyár működött annak az informatikai vállalatnak az árnyékában, amely Tarlós István főpolgármestersége idején nyerte el a BKV informatikai rendszerének üzemel­te­té­sét és fejlesztését, és a munkában egészen idén június végéig részt is vett.

Ki is volt Kocsis István, a Szuperkáder, akit most öt év börtönre ítéltek?

Kedden a Kúria jogerősen öt év börtönre ítélte Kocsis Istvánt, amiért a kétezres évek elején az MVM vezérigazgatójaként 15 milliárd forintot szivattyúzott ki offshore cégekbe a vállalatból. Kocsis a magyar gazdaság és politika határvidékének egyik legérdekesebb figurája, a Nagy Túlélő, aki bármilyen kormányt kiszolgált.

Nem hallgathatták ki Demszkyt a Hagyó-nyomozásban

Nem volt törvényes alapja annak, hogy a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó úgynevezett BKV-ügyben kihallgassák Demszky Gábor volt főpolgármestert - mondta Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Nálunk a korrupció már a minőségbiztosítás része

Egy vállalkozó, aki tisztességesen elvégzi a munkát, úgy viszi el a 25 millió alatti zárt közbeszerzéseket, hogy 40-50 százalékot vissza kell osztania a minisztériumnak, és ez nem egyedi eset. Már az is elképesztő, hogy az adóhatóság a csúcsvezetők irányításával képes cégek ellen menni – mondja Jancsics Dávid. Interjú.

Tologatják a Hagyó-pert

Áthelyezett ügyek – Elfelejtették közölni a fellebbezési jogot. Továbbra sem tudni, hol fejeződik be a BKV-per vagy a Sukoró-ügy, mert a Kúria ügyviteli hiba miatt érdemben nem dönthetett az illetékes bíróság kijelöléséről – tájékoztatott Kónya István elnökhelyettes. Így jelenleg nagyjából féltucatnyi, korábban a fővárosból valamelyik vidéki törvényszékhez áthelyezett ügy esetében továbbra is bizonytalan, hogy a verdiktet hol mondják majd ki.

Hagyó-per: vissza a feladónak

A Kecskeméti Törvényszék kiszáll a volt főpolgármester-helyettes ügyéből. Visszautalta a fővárosba a Hagyó-ügyet a Kecskeméti Törvényszék. A tárgyalást az Országos Bírósági Hivatal (OBH) vezetőjének határozata alapján folytatták vidéken, az Alkotmánybíróság azonban a múlt héten kimondta: az ügyáthelyezésre vonatkozó rendelkezések ellentétesek az alaptörvénnyel. Emiatt saját illetékességének hiányát állapította meg Budapest volt főpolgármester-helyettesének és 14 társának büntetőperében a bíróság hétfőn meghozott végzésében, és az ügyet áttette a Fővárosi Törvényszékhez.

Handó holnap magyarázkodhat

Az Alkotmánybíróság (Ab) holnap hallgatja meg Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét Hagyó Miklós és társai alkotmányjogi panaszával összefüggésben. A panasz lényege, hogy a BKV-pert úgy helyezték át a politikai elfogultságát már a Zuschlag-ügyben bizonyított Kecskeméti Törvényszékre, hogy a döntés ellen jogorvoslati lehetőség nem volt. A meghallgatás Kádár András ügyvéd elmondása szerint érthetetlen okból a nyilvánosság és az érintettek kizárásával fog megtörténni.
Találatok: [75]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>