language

Személyek:

György Tamás highlight_off

Kulcsszavak:

háttér highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Újabb százmilliókat húzott be a közétkeztetési mamut

A Hungast neve már ismerősebben csenghet, a közétkeztetési nagyágyú a közbeszerzések gyakori nyertese, amint beszámoltunk róla, nemrég közel 8 milliárd forintos közpénzes nyereményt húzott be. A cégcsoport megvette tavaly a Sodexot, valamint megszerezték a piac másik nagy szereplőjének, az Elamen Zrt.-nek a többségi tulajdonrészét is. A Hungast tavaly bő 13 milliárd forint árbevételt könyvelt el, adózott eredménye pedig 184 millió forintot tett ki.

Kiterjedt céghálózat segítette az Elios diadalmenetét a közvilágítás-korszerűsítési piacon

Öt év börtön – ennyit kockáztat, aki összebeszéléssel megbundáz egy közbeszerzést. Ha bűnszervezetben teszi, akkor még ennél is többet. Mi kevés híján száz olyan közbeszerzés adatait néztük át, ami az Elios Zrt. győzelmével végződött, és jónéhány olyan céget találtunk ezekben, amelyek konzorciumi partnerként, versenytársként és alvállalkozóként is megjelentek az Elios által megnyert tendereken. Az Eliossal együtt menetelő vállalkozások között az ágazat nagy múltú szereplői éppúgy felbukkannak, mint NER-barát kurzuslovagok. Nem állítjuk, hogy az összes érintett cég részt vett a közbeszerzések körüli visszaélésekben: azt elvileg a nyomozó hatóságok feladata lenne kideríteni, hogy ki vett részt tudatosan a közpénzszivattyúban.
Találatok: [2]  Oldalak:   1