language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

Intézmények:

Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

Húszmilliós támogatást kapott az államfő családpárti alapítványa a Szerencsejáték Zrt.-től

Az állami szerencsejáték-szervező cég jelentős összeggel támogatja Novák Katalin alapítványát, amely a házasságot mint „egy nő és egy férfi élethosszig tartó szövetségét” népszerűsíti. Volt azonban egy másik, jobboldali alapítvány, ami ennek dupláját kapta.

Kilenc nap alatt elvégzett egyhavi munkát Fricz Tamás CÖF-alapító, 873 ezer forintot kapott a Sándor-palotától

Közérdekű adatigényléssel igyekeztünk többet megtudni Fricz Tamás havi csaknem 900 ezer forintos megbízatásáról. A CÖF alapítója a köztársasági elnök fellépéseivel kapcsolatos dokumentumokat, médiamegjelenéseket vizsgálta nyolc hónapon át. Hogy ennek van-e köze a készülő Áder-kötethez, azt a Sándor-palota nem árulta el.

Havi 873 ezer forintért adott tanácsot a köztársasági elnöknek a CÖF szóvivője

Egymilliárd forintos plusz keretet adott a kormány Novák Katalin hivatalának. Hogy konkrétan mire, és mi indokolja a költekezést, rejtély, a Köztársasági Elnöki Hivatal ugyanis nem válaszolt a megkeresésünkre. A nyilvános adatokból annyi kiderült, hogy havonta milliók mentek ügyvédekre és tanácsokra. Arról, hogy Fricz Tamás milyen tanácsokat adott havi 873 ezer forintért, a politológust hiába kérdeztük.

Schmitt Pál eltitkolt kegyelmeiről dönt a bíróság

Jogerős ítéletet hozhat kedden a Fővárosi Ítélőtábla az [origo] és a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) közötti perben. A KEH nem adta ki azokat a dokumentumokat, amelyekből kiderül, kiknek adott kegyelmet Schmitt Pál - azóta lemondott - államfő. A TASZ segítségével pert indítottunk a kegyelmi döntések nyilvánosságáért, amelyet első fokon megnyertünk. Az ügybe azóta egy furcsa fordulattal az adatvédelmi hatóság is beleszólt, és a KEH pártját fogta.

Petíciót adtak át Schmitt Pálnak

A Magyarok Szövetsége (MSZ) szombaton petíciót adott át a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) munkatársának a Sándor-palotában; arra kérik az államfőt, tegye világossá a külföld előtt a magyar nép nehéz helyzetét és azt, hogy Magyarország a "monetáris diktatúra, a bankárkaszt" ellen üzent hadat.

Schmitt Pált tüntetők és ünneplős diákok várják Egerben

Az egri szocialista önkormányzati képviselők már készülnek Schmitt Pál „fogadására”, míg a Dobó István Gimnázium vezetése arra kérte a diákokat, jöjjenek ünneplőben. A plágiumbotrányba keveredett köztársasági elnök stábja az utolsó pillanatban módosított Schmitt – hétfőn még fixnek gondolt – programján.

Schmitt dossziéjában már ott a bejegyzés a plágiumügyről

A fokozatot kiadó egyetemre, illetve az államfőt jelölő pártra, a kormányra és a Köztársasági Elnöki Hivatalra vet rossz fényt Schmitt Pál plágiumügye – mondta a hvg.hu-nak Balázs Péter volt külügyminiszter, egykori diplomata. Szerinte már minden nagykövet lejelentette országának az esetet, Schmitt dossziéjában már mindenhol ott a bejegyzés a botrányról.

Elégedetlenek voltak, mégis dicsérték Schmitt doktoriját a tanárok

Egyik bírálója sem volt maradéktalanul elégedett Schmitt Pál 1992-es kisdoktori értekezésével, mégis a legmagasabb minősítéssel fogadták el a dolgozatot, melyről a hvg.hu kiderítette, hogy egy bolgár sportkutató tanulmányát másolta idézőjelek nélkül. Az egyik bíráló úgy vélte, a jegyzetek feltüntetése „minimális követelmény” egy tudományos írás esetében, Schmitt témavezetője pedig hiányolta a forrásanyagok pontos megjelölését, ám mindketten azon a véleményen voltak, hogy a hibák kijavítására csakis akkor lehet szükség, ha a dolgozat nyomtatásban is megjelenik.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>