language

Intézmények:

Gránit Bank highlight_off

Személyek:

Hegedüs Éva highlight_off

Gránit Bank

A GRÁNIT Bank Zrt. vagy rövidebb nevén Gránit Bank egy digitális üzleti modell szerint működő magyarországi bank. Jogelődje, az 1985-ben létrehozott Általános Vállalkozási Bank (ÁVB), melyet a rendszerváltás után, 1992-ben privatizáltak: ekkor a német Westdeutsche Landesbank (WestLB) vásárolta meg – ezután a bank röviden WestLB néven működött.. A banki licencet 2010 januárjában felvásárolta a Wallis Zrt: ekkor pár hónapig Milton Bank Zrt. néven működött tovább. 

2010. május 7-én Demján Sándor a PSZÁF engedélyével a Magyar Tőketársaság Zrt. nevű cégén keresztül megvette és a TriGránit nevű építőipari óriásvállalata után Gránit Banknak keresztelte át. Elnöke Bartha Ferenc lett, vezérigazgatója pedig Hegedüs Éva, akinek a tulajdonában lévő E.P.M. Kft. a kezdetektől a bank egyik részvényese is volt. 2012-ben Hegedüs vette át az igazgatótanács elnöki posztját is, amiben addig alelnöki pozícióban volt. Demján ezután összesen 20%-nyi részvényt adott el a következő években, a menedzsmentjogok ugyanakkor továbbra is Demján és tulajdonostársai kezében maradtak. 2015 végén a Hegedüs Éva tulajdonában lévő E.P.M Kft. megvásárolta Demján Sándor maradék részvényeit, ezzel tulajdoni részesedése 33,8 százalékra nőtt. Demján ekkor a GRÁNIT Bank tiszteletbeli és örökös elnöke lett és maradt 2018-ban bekövetkezett haláláig. 

2021. december 30-án Hegedüs eladta a tulajdonában lévő részvények többségét a Tiborcz István-féle BDPST Group érdekeltségébe tartozó Tiberis Digital Kft-nek, ami ekkor 57 százalékos tulajdonrészt szerzett. Ez további tranzakciók és egy tőkeemelés nyomán 2023-ra 44,8%-ra csökkent. (Wikipédia)

Hegedüs Éva

1957-ben Született Egerben, közgazdász, bankár, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója és kisebbségi tulajdonosa, 2013-tól a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja a közép- és kisbankok képviseletében. 2014-től kezdődően főtitkári pozíciót tölt be a Magyar Közgazdasági Társaságban, 2019-et követően 2020-ban is őt választotta a Forbes magazin a legbefolyásosabb magyar üzletasszonynak. 2019. június 15-től a Magyar Vízilabda Szövetség társadalmi elnöke.

A Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

Tiborcz István szintet lépett: már ezermilliárdos magán- és céges vagyont ellenőrizhet

Családja és üzletfelei egyre hízó vagyonát is házon belül fialtathatja majd a pénzügyi birodalmat építő Tiborcz István. A befolyása alatt álló bank most profi brókercéget vesz.

Nem látszik, honnan lapátolta össze a pénzt Tiborcz István a bankvásárláshoz

A miniszterelnöki vő cégének nagyon jól megy, ám annak gigantikus hitelállománya nem világos, miből fizette két pénzügyi projektjét a Gránit Banknál, illetve a Diófa Alapkezelőnél.

A külvilág számára egyelőre ismeretlen forrásból vett pénzgyárakat Tiborcz István

Összehangolt stratégia jegyében szerezte meg Orbán Viktor veje a Gránit Bank mellé a Diófa Alapkezelőt is. A kettő együtt tág teret kínál a kreatív pénzteremtésre.

Mágnesként vonzza az ügyfeleket a Gránit Bank, amióta Tiborcz István neve is fémjelzi

Igazi nagyágyúkkal büszkélkedhet a jövőben a Gránit Bank.

A Gránit Bank vezetheti a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány számláját

A Tiborcz Istvánhoz kerülő Gránit Bankhoz kerül a SZTE alapítványának számlája, a bírálatban a pénzintézet elnök-vezérigazgatói posztját betöltő kuratóriumi tag nem vett részt. A kuratórium elnöke szerint nem is összeférhetetlen.

A hitelhegyektől nem látni, mit akar kezdeni Tiborcz István a Gránit Bankkal

Újabb bankot kebeleznek be a választások előtt a kormánykörök: ezúttal Tiborcz István, a kormányfő veje száll be a magyar piacon egyedülálló, digitális modellt követő Gránit Bankba, amely erejéhez mérten eddig is hitelezte a köreit.

Bankcsapda – Várhegyi Éva a „nemzeti” bankrendszer kockázatairól

Mennyire tették kockázatossá a magyar bankrendszert az utóbbi évek tulajdonosi változásai? – szegezte nekem a kérdést a Pénzügykutató 50. születésnapját megülő konferencia kerekasztal-beszélgetésének moderátora, Farkas Zoltán azt követően, hogy röviden ecseteltem a bankszektor „nemzetiesítésének” jelen állását.

Hitelből veszik vezetőik a magyar bankokat

2017 végén Hegedüs Éva, a Gránit Bank vezetője 4,5 milliárd forintért megvett a bankjában egy 36,5 százalékos részvénycsomagot, növelve ezzel eddig is kontrollt jelentő részesedését. Balog Ádám, az MKB vezérigazgatója is hasonló összeget költött már el MKB-részvényekre. Hogyan nézzünk a hitelből vett részvényekre?

Eljött a privatizáció, a reálértéket se sikerült megőrizni

Két részletben is beszállt az állam egy kis magyar bankba, a Gránit Bankba, 2013-ban és 2015-ben összesen 4,3 milliárd közpénzt toltunk az intézménybe, furcsa indokokkal. Most kiszállt az állam, a bank vezérigazgatója, Hegedüs Éva vette meg a teljes állami részesedést.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>