language

Intézmények:

Közbeszerzési Döntőbizottság highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [49]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Feljelentést tett az Integritás Hatóság a volt Paks-ügyi miniszter, Süli Jánosék tehén nélküli tehenészete miatt

Egy ötvenezer forintos, egy évvel a rajta szereplő dátum után vásárolt számlával bizonyítaná Süli János családi cége, hogy valódi munkára kapta az EU-pénzt, miközben a tehenészetben nem találtak a vizsgálat vezetői sem teheneket, sem mezőgazdasági munkára utaló jelet.

Nem vizsgálják a Miniszterelnökség jogsértőnek tűnő tenderét, amelyben Mészáros ügyvédje is felbukkant

Júliusban írtuk meg, hogy a Miniszterelnökség jogsértő közbeszerzéssel keresett volna közbeszerzési szakértőket, ám végül visszavonták a 470 millió forintos tendert. Augusztus végén új eljárást indítottak, de ugyanolyan feltételekkel. Ez már az Integritás Hatóságnak is szemet szúrt, és a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordultak jogorvoslatért. Ezt azonban a Döntőbizottság most jogosultság hiányában megszüntette. Az ügy érdekessége, hogy a megszüntetésről szóló határozatban Dr. Kertész József Tamás ügyvéd és Bokor Gergő felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó (faksz) neve is felbukkan. Előbbi Mészáros Lőrinc, utóbbi az Elios-ügy miatt lett ismert.

Félmilliárdot költ taxira az MTVA, a nyertesről akár sorsolás is dönthetett volna

A fizetett tapsolók után most épp taxira költ a közpénzből működő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). A nettó 490 milliós tendert még tavaly írta ki a közmédia, az eredményt most tették közzé a közbeszerzési értesítőben. A nyertes Főtaxi az eljárás kezdeti szakaszában kifogással élt, mivel úgy ítélte meg, hogy a kiírás nem teremt lehetőséget igazi versenyre, ezért jogsértő. A Közbeszerzési Döntőbizottság azonban a kérelmet visszautasította, az eljárást pedig megszüntette. Végül a Főtaxi lett a befutó.

Tarlóst hibáztatja a fővárosi metrójelentés, de nem szól orosz lobbiérdekekről

A budapesti 3-as metrókocsik felújításának körülményeit vizsgáló bizottság szerint már 2013-ban eldőlt, hogy a régi szovjet kocsikat újítsák fel újak vásárlása helyett. A korábban a bizottság elnöke által emlegetett orosz lobbiszálra viszont nem bukkantak rá.

A Budapest-Belgrád vasútépítési szerződés nem is volt közbeszerzés

A Budapest-Belgrád vasútépítési szerződéssel 2019-ben rekordot döntetne a kormányközeli cégeknél landoló közbeszerzések aránya – csakhogy ez nem is volt közbeszerzés. A megbízást egy 2019-es szerződés rögzíti, amit azonban a szokásoktól eltérően nem egy hagyományos közbeszerzés lefolytatása után írtak alá – derült ki a Corruption Research Center Budapest (CRCB) észrevétele nyomán. A CRCB – miközben frissítette adatbázisát – a Facebook-oldalán jelezte, hogy a jókora összegről szóló megbízást nem találja Közbeszerzési Hatóság (KH) adatbázisában, holott az Európai Unió hivatalos értesítőjében megtalálható (ennek alapján fel is dolgozta a sajtó, amikor nyilvánossá vált). Miután a magyar adatok között mi sem leltük a 750 milliárdos munkát, kérdésekkel fordultunk a hatósághoz, hogy megtudjuk, miért nem szerepeltetik az adatbázisukban az RM International megbízásával végződő eljárást.

Visszadobták a Fertő tavi beruházást jogtalanságok miatt támadó Greenpeace-beadványt

A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint a környezetvédők nem tettek időben eleget a beadvánnyal kapcsolatos hiánypótlási felszólításnak.

Szenteste írták ki újra a Fertői közbeszerzést, még az engedélyezettnél is nagyobbat akarnak építeni

December 24-én újra meghirdették a Fertői közbeszerzést, amit előzőleg maga a kiíró Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vont vissza, miután a Greenpeace a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult a kiírás megsemmisítését kérve. A mostani közbeszerzési kiírásban viszont még a környezetvédelmi engedélyekben szereplő adatoknál is nagyobb méretek vannak megadva bizonyos elemekre, sőt, olyan épületek is felbukkantak benne, amelyekre egyáltalán nincs engedélye az állami cégnek, írja közleményében a Greenpeace. A beruházás ellen a Magyar Tudományos Akadémia testülete is felszólalt.

Több eljárás, nagyobb bírság - Össztűz zúdult a budapesti pályáztatásokra

Kétszer több eljárást indított a fővárosi önkormányzatok ügyeiben a Közbeszerzési Döntőbizottság, amióta nem Tarlós István a főpolgármester. A Népszava által kigyűjtött adatok szerint az utolsó évben, amikor még végig Tarlós vezette a várost, a KDB 21 eljárást indított ebben a körben. A választások utáni első teljes évben pedig 42 procedúra érintette Budapest önkormányzatait és azok vállalkozásait. A nyilvánosan elérhető adatokból kiderül az is, hogy nem csak több eljárás indult, hanem vastagabban is fogott a KDB-tagok ceruzája mint korábban.

Megnyerte a fővárosi patkánypert a Bábolna Bio

A Kúria jogerős ítéletében azt állapította meg, hogy érvénytelen ajánlatot nyilvánított a Budapest patkánymentes állapotának fenntartására kiírt közbeszerzési eljárás nyertesévé a Fővárosi Önkormányzat. Erről csütörtökön a per nyertese, a Bábolna Bio Kártevőirtó Kft. számolt be. A cégnek 2018-ban járt le a szerződése, előtte 47 évig ők végezték a patkánymentesítést Budapesten. Amikor azonban 2018-ban új közbeszerzési tendert írtak ki a feladatra, a Bábolna Bio nem nyert.
Találatok: [49]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>