language

Lapok:

Heti Válasz highlight_off

Személyek:

Szíjj László highlight_off

Heti Válasz

A Heti Válasz Magyarországon 2001 és 2018 között megjelenő hetilap volt, melyet a budapesti székhelyű Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. adott ki. A kormány 2000. szeptember 19-én kelt rendeletével, 100 millió forint kezdőtőkével létrehozta a Természet- és a Társadalombarát Fejlődésért Közalapítványt (TTFK), amelynek fő feladata egy új politikai hetilap létrehozása volt. Ennek keretében alapította a TTFK a Heti Választ. Első száma 2001. április 13-án jelent meg. Az eladott példányszámot jelentősen megemelte, amikor Orbán Viktor 2002-es országgyűlési választás kampányában - más lapok mellett- a Heti Választ is megemlítette az általa ajánlott sajtótermékek között. A kormányváltás után a közalapítvány állami támogatása jelentősen visszaesett, ezért a kuratórium 2003. január 16-i ülésén döntött a kiadó eladásáról. 2004 áprilisában a Sasliget Tanácsadó Kft vásárolta meg a kiadót 5 millió forintért. 2008. december 16-án a Lantos Csaba érdekeltségébe tartozó addig 25%-os tulajdonrészt birtokló Csemgandó Kft. szerezte meg a lap tulajdonjogát. Az addig 75%-ot birtokló Csák János, Kékessy Dezső és Szabadhegy Péter a szerkesztőbizottság tagjai lettek. 2009. szeptember 2-án a Csemgandó Kft. továbbadta a kiadót az Infocenter.hu Média Befektetési Zrt.-nek, amely 51%-ban Fellegi Tamás médiavállalkozóé, 49%-ban a koppenhágai székhelyű DEFAP Enterprises ApS nevű kockázatitőke-társaságé volt. 2010 májusában, miniszteri kinevezése után Fellegi eladta az Infocenterben lévő tulajdonrészét Stumpf István volt kancelláriaminiszternek és Nyerges Zsoltnak. 2013-tól az Infocenter.hu Média Befektetési Zrt. mellett a MAHIR Magyar Hirdető Zrt. (Simicska Lajos érdekeltsége) is tulajdonosa volt. Miután Simicska megvált médiaérdekeltségeitől, Borókai Gábor főszerkesztő 2018 júniusában bejelentette, hogy a nyomtatott lap kiadása a 2018. júniusi 7-i lapszámmal megszűnik és csak az online-változat folytatódik, augusztusban azonban Borókai lemondott és a valasz.hu oldal frissítése is megszűnt. A Heti Válasz megszűnése után 2 hónapig online formában elérhető volt az válasz.hu honlapon, majd 2018. agusztusa óta a honlap fenntartása is leállt. A lap újságírói Válasz Online néven indítottak új online lapot.

Szíjj László

Szíjj László (Tiszakécske, 1958 ) magyar nagyvállalkozó, üzletember. 207 milliárd Ft-ra becsült vagyonával Magyarország 4. leggazdagabb személye.

1990-1992 között Tiszakécske polgármestere, amely posztról lemondott. 1990-ben Varga Károly gyerekkori barátjával megalapították a Vakond Út és Építőipari Kft.-t, majd e cégen keresztül, 1996-ban a Duna Aszfalt Mélyépítő Kft.-t (2020 óta Zrt.-t). A cég köré 2010-ben kiépült a napjainkban Duna Csoport néven ismert vállalatcsoport, melynek tevékenységi köre az út- és autópálya-építés.

Szíjj vagyona 2010-től kezdve indult növekedésnek, amihez hozzájárult, hogy útépítő cégei számtalan közbeszerzést nyertek, a 2018-2020 közötti időszakban így 914 milliárd Ft-hoz jutott. Szíjj tulajdonába tartozik a Közgép Zrt. 30 százaléka, amelyet Simicska Lajostól vett meg. Az MKB egyharmadát 2019 januárjában Szemerey Tamástól, Matolcsy György unokatestvérétől vásárolta meg, ezáltal jelentős vagyonhoz jutott, amikor az MKB a tőzsdére ment. Ezt követően részesedését a volt Origo-tulajdonos Száraz István személyéhez köthető cégek és tőkealap vette át.

A NER-kötődését az elnyert tenderek mellett az is bizonyítja, hogy cége, a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. számos közbeszerzést nyert közösen Mészáros Lőrinc cégeivel, illetve Bulgáriában közös vasútépítő céget hoztak létre. Bár Mészáros és Szíjj között szoros kapcsolat van, de Szíjj offshore-tulajdonú yachtján már számos vezető politikus is megfordult, köztük Szijjártó Péter családja társaságában itt nyaralt 2020 augusztusában. Szíjj kedveli a luxusjachtokat, 2023 augusztusában egy másik hajóját 33 millió euróért árulja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Új arany fokozatú támogató állt Mészáros Lőrinc mögé! Felismeri?

A felcsúti polgármester keményítőüzemét az állami Eximbank és az Mészáros-közeli MKB Bank közösen finanszírozza – derítette ki a Válasz.hu. A baráti hitel 15 milliárd forintra rúghat.

Eredeti tőkefelhalmozás

A Heti Válasz a Bödőcs–RTL–Mészáros-féle „vita” meghaladása érdekében leltárt készített arról, milyen vagyontárgyakhoz, megrendelésekhez, állami lehetőségekhez jutott a magát a miniszterelnök barátjaként azonosító, gázszerelőként indult nagyvállalkozó. Összeállításunkból kiderül, hogy Mészáros Lőrinc mára intézménnyé vált: van kvázi kabinetfőnöke (Csík Zoltán exrendőr-jogász), lettek piacon jegyzett „üzletágigazgatói” (a régi bizalmas Halmi Tamás és Vörös József mellett a volt CBA-vezér Malasics András, a médiahatóság egykori elnökhelyettese, Mátrai Gábor, valamint a hotelüzemeltetésben jártas Schmidl Péter). A frissen szerzett banki, szállodaipari és sajtóérdekeltségek nem mindig a polgármester neve alatt futnak, hanem részben offshore-hátterű magántőkealapok „takarásában”, de a látható tisztségviselők személyéből egyértelműen következik a Mészáros-közelség (Heti Válasz, 2016. december 15.). A felcsúti mágnás az elmúlt másfél évben cégszerűen is összeépült az ország legnagyobb utászával, a Duna Aszfalt Kft.-t jegyző Szíjj Lászlóval; szimbiózisukat tényként kezeli a piac, ezért az itt következő sikerlistán – mely a Mészáros Lőrinc-féle gazdasági holdudvar 2016-os eredményeit veszi sorra – ezt a sztrádaépítő társaságot is szerepeltetjük.

„Szakított” a felcsúti polgármester kedvenc párosa

Négy nappal azelőtt, hogy a Közgépet három évre kizárták minden közbeszerzési eljárásból, „szakított” egymással a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterrel együttműködő Duna Aszfalt két tulajdonosa – értesült a Válasz.hu. Összevesztek, vagy csak felkészülnek a Közgép nélküli szép jövőre?
Találatok: [3]  Oldalak:   1