language

Lapok:

Heti Válasz highlight_off

Személyek:

Tiborcz István highlight_off

Heti Válasz

A Heti Válasz Magyarországon 2001 és 2018 között megjelenő hetilap volt, melyet a budapesti székhelyű Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. adott ki. A kormány 2000. szeptember 19-én kelt rendeletével, 100 millió forint kezdőtőkével létrehozta a Természet- és a Társadalombarát Fejlődésért Közalapítványt (TTFK), amelynek fő feladata egy új politikai hetilap létrehozása volt. Ennek keretében alapította a TTFK a Heti Választ. Első száma 2001. április 13-án jelent meg. Az eladott példányszámot jelentősen megemelte, amikor Orbán Viktor 2002-es országgyűlési választás kampányában - más lapok mellett- a Heti Választ is megemlítette az általa ajánlott sajtótermékek között. A kormányváltás után a közalapítvány állami támogatása jelentősen visszaesett, ezért a kuratórium 2003. január 16-i ülésén döntött a kiadó eladásáról. 2004 áprilisában a Sasliget Tanácsadó Kft vásárolta meg a kiadót 5 millió forintért. 2008. december 16-án a Lantos Csaba érdekeltségébe tartozó addig 25%-os tulajdonrészt birtokló Csemgandó Kft. szerezte meg a lap tulajdonjogát. Az addig 75%-ot birtokló Csák János, Kékessy Dezső és Szabadhegy Péter a szerkesztőbizottság tagjai lettek. 2009. szeptember 2-án a Csemgandó Kft. továbbadta a kiadót az Infocenter.hu Média Befektetési Zrt.-nek, amely 51%-ban Fellegi Tamás médiavállalkozóé, 49%-ban a koppenhágai székhelyű DEFAP Enterprises ApS nevű kockázatitőke-társaságé volt. 2010 májusában, miniszteri kinevezése után Fellegi eladta az Infocenterben lévő tulajdonrészét Stumpf István volt kancelláriaminiszternek és Nyerges Zsoltnak. 2013-tól az Infocenter.hu Média Befektetési Zrt. mellett a MAHIR Magyar Hirdető Zrt. (Simicska Lajos érdekeltsége) is tulajdonosa volt. Miután Simicska megvált médiaérdekeltségeitől, Borókai Gábor főszerkesztő 2018 júniusában bejelentette, hogy a nyomtatott lap kiadása a 2018. júniusi 7-i lapszámmal megszűnik és csak az online-változat folytatódik, augusztusban azonban Borókai lemondott és a valasz.hu oldal frissítése is megszűnt. A Heti Válasz megszűnése után 2 hónapig online formában elérhető volt az válasz.hu honlapon, majd 2018. agusztusa óta a honlap fenntartása is leállt. A lap újságírói Válasz Online néven indítottak új online lapot.

Tiborcz István

Tiborcz István (Szombathely, 1986. június 23. –) magyar jogász, ügyvéd, vállalkozó. Házas, felesége 2013 óta Orbán Ráhel, Orbán Viktor legidősebb lánya.

2009 tavaszán Tiborcz barátjával, Erdei Bálinttal négy vállalkozást alapított: ES Water, ES Gas, ES Audit és ES Light. A négy vállalkozás 2009 őszén beolvadt a 2009 nyarán alapított ES Holding Zrt.-be (az Elios Innovatív Zrt. jogelődjébe). Tiborcz 2013-ban értékesítette az Elios Innovatív Zrt-ben levő tulajdonrészét. Az Elios kapcsán 2018-ban az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) javaslatára vizsgálóbizottságot állítottak fel bűnszervezetben elkövetett költségvetési gyanúja miatt.

Tiborcz 2015-ben alapította meg a BDPST Group nevű, tőkebefektetéssel, ingatlanfejlesztéssel és -forgalmazással, illetve szállodaüzemeltetéssel foglalkozó vállalkozását. A BDPST Zrt. 2018-ban stratégiai befektetőként megvásárolta a Konzum PE Magántőkealap részvénycsomagját az Appeninn Holdingban, amelyet 2020-ban értékesített. A BDPST Group 2021-ben a pénzügyi szektorba is belépett a Gránit Bank Zrt. 57 százalékos tulajdonrészének megvásárlásával. A BDPST szállodaüzemeltetési tevékenységéhez  műemléki épületekhez jutott hozzá: társasága a Pannon Tessera Hospitalis fő részvényeseként megszerezte a keszthelyi Hullám (bezárt) és Helikon hoteleket, melyek ma már Paár Attila és Boda Gábor tulajdonában vannak. Emellett Tiborcz tulajdonában áll a Vörösmarty tér közelében lévő ötcsillagos Dorothea Hotel is, amely létrehozatala nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak lett minősítve, mivel világörökségi helyszín és nemzeti műemlék. 

(fotó: 444.hu

 

Támogasd adód 1%-ával a sajtóadatbázis fenntartását,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Baljós árnyak a magyar Microsoftnál

Nemrég váratlanul felállt székéből a magyar Microsoft ügyvezetője. Nem ez az első baljós árny a vállalatnál: fél éve elcsapták állami viszonteladóikat, két volt vezetőjük kormányzati mentőövet kapott, és a hírek szerint az amerikai hatóságok is vizsgálódnak az ügyben.

Tiborcz megállíthatatlan: két híres keszthelyi szállodát is felvásárolt

Az elmúlt hónapokban két „tulajdonosrejtegető” cégről (BDPST, Longoria Holding Zrt.) derült ki, hogy Tiborcz István a meghatározó részvényese. Lapunk megtudta: a napokban egy harmadik vállalatot is a nevére vett a kormányfő veje, így hivatalosan is övé a keszthelyi Balaton-part két híres szállodája, a műemléki besorolású Hullám és a felújítás alatt álló Helikon (illetve a hozzá tartozó teniszkomplexum).

Hirtelen 17 cége lett Tiborcz Istvánnak – övé a Dunakanyar álomprojektje

A kormányfő veje immár hivatalosan is óriásvállalkozó: három hónapja még csak 5 cégben látszott érdekeltnek, ma már 17-ben. Legutóbb azt a Longoria Holding Zrt.-t vette a nevére, amelyhez egy visegrádi és egy belpesti – ötcsillagos álomhotellé fejlesztendő – gigaépület tartozik.

Bírósági felszólítás a Tiborcz-cégnek: bújjanak elő a tulajdonosok!

A cégbíróság a minap megakasztotta a BDPST Zrt. változásbejegyzési kérelmét, mondván: csak akkor lehet tőkét emelni a luxusingatlan-kereskedésben, ha felfedik a vállalat tulajdonosi szerkezetét. A társaság inkább visszavonulót fújt, hogy megőrizhesse „offshore-jellegét” – értesült a Válasz.hu.

A Mészáros–Tiborcz-kör vízparti óriástelkeket vesz a Balatonnál

Honfoglalás 2.0: most épp a legértékesebb balatoni óriástelkekre úszik rá a Mészáros Lőrinc–Tiborcz István-érdekkör.

Tiborcz embere olyan irodát gründolt a Gellérthegyen, hogy ihaj!

Hamar Endre 32 éves. Ügyvéd. A kormányfő vejeként ismert Tiborcz István ingatlanfelhajtója, legbizalmibb bizalmija. Rövidke praxisa ellenére immár övé az ország egyik legpazarabb ügyvédi irodája. Jöjjön velünk a Kelenhegyi út 27-be!

Hivatalos: Habony, Rogán és Tiborcz barátai taroltak az állami árveréseken

Már a tulajdoni lapok is igazolják, hogy három pesti palota elveszítette közvagyon jellegét – vette észre a Válasz.hu.

Tiborcz társát találtuk a nagy mélygarázsmutyi mögött

Valaki kétmilliárd forintot kaszált a Pollack Mihály téri mélygarázs állami felvásárlásán. A luxemburgi offshore-szálakkal átszőtt ingatlanügylet mögött Tiborcz István üzlettársát találta a Válasz.hu.

Nincs több titok: a semmiből lett 17 szállodája a Mészáros Lőrinc-körnek

Eddig csak pletykálták, most a Válasz.hu bizonyítékot is talált arra, hogy Mészáros Lőrinc stábja vette át az ellenőrzést a Hunguest Hotels Zrt. felett. Ugyanők korábban már más luxusszállókat is bevettek.

Tiborczék összeköltöztek Vajnával – milliárdos belvárosi palotabiznisz

Tiborcz Istvánhoz és az MNV-vezér Szivek Norberthez köthető cégek szerezték meg a Pesti Vigadó melletti Mahart-házat – értesült a Válasz.hu. A projekthez a félállami Gránit Bank biztosít gigahitelt. Andy Vajna kaszinóvállalatai ugyanebben a palotában működnek.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>