language

Helyek:

Heves megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

A Nagy Akkubotránytérkép – összegyűjtöttük a gyárak környezetszennyezéseit, baleseteit és szabályszegéseit

Rosszullétek, tűz, robbanás, habzó csatornák, halálos kimenetelű munkahelyi balesetek – az elmúlt másfél évben több alkalommal hallhattunk hasonló híreket az épülő és a már működő akkugyárakról. A beruházások bírálói és az érintett helyiek ezekre is hivatkozva tiltakoznak folyamatosan a beruházások ellen, a kormánypárti politikusok viszont azzal érvelnek, a gyárak a legszigorúbb előírások szerint működnek. Hogy lehetne megelőzni a baleseteket és a súlyos megbetegedéseket? Összefoglalónkban ezen kérdések megválaszolása mellett térképen mutatjuk meg, hol történtek (nyilvánosságra került) balesetek, illetve azt is, hol vannak már, és hol lehetnek még akkugyárak az országban.

Szabó Zsolt, a hatvani közbeszerzési kisgömböc

A választókerület országgyűlési képviselője Szabó Zsolt, s az a hálózat, ami feltárásra került, a választókerület szinte összes településére kiterjed, különös tekintettel a kistelepülésekre. Három olyan társaság van, amelyek a haszonhúzói ezeknek az irányított, hálózatos közbeszerzéseknek: Moviád Energy Kft., JRM Produkció Kft., MEDIBAU Kft.

A világ minden pénzét beleöntik egy városszéli kis nádasba

Most az egész területet rendbe akarják tenni, és a fejlesztési államtitkár, nem mellesleg helyi fideszes országgyűlési képviselő (Heves megyei 3. választókerület), Szabó Zsolt előtt nincs lehetetlen, ha EU-s pénzekről és Heves megyéről van szó – főleg, hogy a régiós központ Hatvanra már nem kell figyelni, mehet máshová a támogatás.

Az jár jól, aki felelőtlenül gazdálkodott

Becsapottnak érezhetik magukat azok az önkormányzatok, ahol felelősen gazdálkodtak, nem hazardíroztak látványos, de nem feltétlenül szükséges fejlesztések érdekében.

A fideszes képviselők elhatárolódtak a hevesi Fidesz-elnöktől

A hevesi önkormányzat fideszes képviselői elhatárolódnak a városi Fidesz-elnök azon állításától, amelyben közpénzek felelőtlen kezelésével és az iskolások ebédpénzének eltüntetésével vádolta a város független polgármesterét – derül ki abból a közleményből, amelyet három fideszes képviselő írt alá.

Közpénzek eltüntetésével vádolja a Fidesz Heves polgármesterét

Közpénzek felelőtlen kezelésével, az óvodások és iskolások ebédpénzének eltűntetésével vádolja a hevesi Fidesz a város független – korábban fideszes – polgármesterét, ezért feljelentést tesznek az ügyben.

Roma vezetők vágták ki az erdőt

Eddig csak az úgynevezett „megélhetési tolvajok” irtották országszerte erdeinket, de a Heol.hu arról számolt be, hogy Hevesen a kisebbségi önkormányzat tagjai termelték ki illegálisan a fát. A roma képviselet helyi vezetői, visszaélve a város polgármesterének felajánlásával, három fa helyett egy egész erdősávot vágtak ki, amiért a cigány önkormányzat elnöke első fokon egy év börtönbüntetést kapott.
Találatok: [9]  Oldalak:   1