language

Lapok:

Intézmények:

HírTV Zrt. highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Rogán beleszállt a Simicska-médiába

A Fidesz frakcióvezetője szerint "csak a vak nem látja", hogy a Magyar Nemzet, a Hír TV és a Lánchíd Rádió egyre közelebb kerül a szélsőjobbhoz. Rogán Antal hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában közölte: a kormánypárt korábban úgy döntött, sajtóosztályuk többé nem szervez kötelező programot fideszes politikusoknak ezekbe a médiumokba. Csintalan Sándor szerint Rogán elvesztette a kapcsolatát a valósággal.

Csintalan: nincs mitől tartania a Simicska-médiának

Megalakult az új jobboldali médiabirodalom. A Heti Választ értesülései szerint az egyik tulajdonos Habony Árpád, Orbán Viktor főtanácsadója. Csintalan Sándor szerint a Simicska-féle médiacégeknek semmilyen tartanivalója nincs az új médiumoktól, ha azok "olyan mértékben kritikátlanok, unalmasok és érdektelenek lesznek, mint amilyenek az állami média hírei".

Simicskáék szerint nem sikerült a puccskísérlet

A Heteknek nyilatkozó Csintalan Sándor azt mondta, egyesével próbálják kivenni a rendszerből a médiabirodalom munkatársait, ám úgy tűnik, nem sikerül ellehetetleníteni a cégcsoportot.

Simicska: bemegyek és intézkedem

A vállalkozó az olvasókkal egy időben tudta meg, hogy médiabirodalmának vezetői benyújtották lemondásukat. Simicska Lajos az atv.hu-nak azt mondta: árulás történt, ami mellbe vágta, de hamarosan megoldja a helyzetet.

Simicska középre pozícionálná a Hír TV-t

A miniszterelnök az elmúlt napokban jobboldaliként elkönyvelt főszerkesztőkkel és kiadói vezetőkkel találkozott. A pártfinanszírozás új szabályozása Orbán szerint saját lábra állította a pártokat, ezért a médiát politikai befolyásszerzésre használó egykori pártfinanszírozók befolyásának vége. A Hír TV megpróbál középre nyitni.
Találatok: [6]  Oldalak:   1