language

Intézmények:

Elios Innovatív Zrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Lapok:

HírTv highlight_off

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Elios-ügy: Itt az OLAF-nak írt válasz

Nem reagáltak az Európai Csalás Elleni Hivatal konkrét észrevételeire a hódmezővásárhelyi önkormányzatnál – derül ki a birtokunkba jutott dokumentumokból.

3 milliárdért adhatta el a közbeszerzéseken hasító cégét Orbán veje

Csaknem 3 milliárd forintért adta el a miniszterelnök veje 2015-ben a közvilágítási tendereket sorra nyerő Elios Zrt. felét. Erre következtet a cégbírósági adatokból a G7 gazdasági portál. A Tiborcz István tulajdonrészét a kormány kedvenc építőipari cége, a West Hungária Bau Építőipari Kft. vette meg. Az LMP szerint ezek az adatok is azt bizonyítják, hogy, hogy a csalásgyanús közvilágítás-fejlesztésekből a miniszterelnök veje húzott hasznot.

Jakab: Orbánék kifosztják az adófizetőket

Miskolcon is a miniszterelnök vejének cége végezte a közvilágítás korszerűsítését. Ott a Jobbik szeretné megszerezni a szerződéseket, hogy kiderüljön, történt-e bűncselekmény. Volt olyan miskolci, aki riporterünknek a lámpák minőségére panaszkodott.

Szinte „új” lámpákat is lecseréltettek az Eliosszal

Az Eliosszal Vácon olyan lámpákat is lecseréltetett az önkormányzat, amelyeket mindössze néhány évvel korábban szereltek fel, szintén uniós pénzből – ez derül ki a Hír TV által megszerzett dokumentumokból. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ezért 20 millió forintot vissza is kért a fideszes vezetésű Váctól. Az LMP elszámoltatást ígért, a Fidesz viszont a Hír TV-t is tulajdonló Simicska Lajosra mutogat Elios-ügyben.

Elios-ügy: Lázár személyesen kért segítséget Tiborcztól

Lázár János személyesen kereste meg Tiborcz Istvánt, hogy cége segítsen megoldani Hódmezővásárhely közvilágítási gondjait.

A kormányzati kommunikációnak nincs álláspontja Elios-ügyben

Tuzson Bence csak azt ismételgette mai sajtótájékoztatóján, hogy meg kell várni az Európai Bizottság álláspontját az ügyben. A fideszes politikus azt is próbálta elbagatellizálni, hogy a miniszterelnök vejéhez köthetők a csalás-gyanús beruházások. Közben a DK Lázár Jánost is feljelenti az ügy miatt.

Volt, aki tudott az Elios-ügyről, de inkább hallgatott

Hallgat az Elios-ügyről Szolnok fideszes polgármestere, pedig városát a miniszterelnök vejét is érintő botrány miatt akár egymilliárd forintos bírság is fenyegetheti. Ráadásul Szalay Ferenc már hónapok óta tudott az OLAF megállapításairól.

Elios: tisztán látnának az érintett települések önkormányzati képviselői

Több érintett településen is az Elios miatt indult OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalát követelték az önkormányzati képviselők. Dunaújvárosban napirendre sem vette a kormánypárti többség, Szekszárdon legalább vitatkozhattak Tiborcz István volt cégének beruházásairól. Ha bebizonyosodik, hogy visszaéltek az uniós pénzekkel, elképzelhető akár az is, hogy 13 milliárd forintot kell visszafizetni.

Nem sajnálják: újabb kétmilliárd a vizes vb-re

További milliárdokkal drágul a vizes vb, ezúttal az ugrótorony megépítésére adnak ki csaknem kétmilliárd forintot. Szintén ma derült ki, hogy, bár lefújták, még mindig folytat közbeszerzéseket az olimpiai pályázatért felelős összehívott Budapest 2024 Nonprofit Zrt.
Találatok: [10]  Oldalak:   1