language

Kulcsszavak:

Lapok:

HírTv highlight_off

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [40]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Vendégházra kapták a pénzt, a polgármester családi házként használja

Vendégházra pályázott, családi ház lett belőle. Célpont című oknyomozó műsorunk bukkant rá a Debrecen melletti Bocskaikertben arra a vendégházra, amelynek építésére a helyi polgármester pályázott. Nyert is rá 34,5 millió forintot. 2015-ben adták át az épületet, amelyben turista még sosem járt. A polgármester sógornője viszont beköltözött az EU-s pénzből épült házba.

Ilyenkor persze jól jön a pénz Brüsszeltől

Brüsszel pénzén csinosítják azt a falut Tokaj-Hegyalján, ahol borászata és pálinkafőzdéje is van Mészáros Lőrincnek. Szintén uniós támogatásból épül végül meg a sátoraljaújhelyi függőhíd is. A milliárdok – papíron – a gazdaság fejlesztését szolgálják.

Gyanús építkezés a fideszes képviselő családjában

Indokolatlannak tartja Nógrád megye egyik fideszes képviselőjelöltjének és családjának gyarapodását jobbikos kihívója. A Becsó család 2016-ban épített egy ingatlant – épp akkor, amikor a szomszédjukban uniós pályázati pénzből egy wellness-szállót is felhúztak. Becsó Károly, aki testvérét, Becsó Zsoltot váltaná az Országgyűlésben, tagadja, hogy szabálytalanul építették volna fel az ingatlant.

Szinte „új” lámpákat is lecseréltettek az Eliosszal

Az Eliosszal Vácon olyan lámpákat is lecseréltetett az önkormányzat, amelyeket mindössze néhány évvel korábban szereltek fel, szintén uniós pénzből – ez derül ki a Hír TV által megszerzett dokumentumokból. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ezért 20 millió forintot vissza is kért a fideszes vezetésű Váctól. Az LMP elszámoltatást ígért, a Fidesz viszont a Hír TV-t is tulajdonló Simicska Lajosra mutogat Elios-ügyben.

Elios: tisztán látnának az érintett települések önkormányzati képviselői

Több érintett településen is az Elios miatt indult OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalát követelték az önkormányzati képviselők. Dunaújvárosban napirendre sem vette a kormánypárti többség, Szekszárdon legalább vitatkozhattak Tiborcz István volt cégének beruházásairól. Ha bebizonyosodik, hogy visszaéltek az uniós pénzekkel, elképzelhető akár az is, hogy 13 milliárd forintot kell visszafizetni.

Csalást gyanít az EU a Budapest szíve program körül

A Hír TV birtokába jutó információk alapján jelentős összeget követel majd vissza az Európai Bizottság. A testület szerint a kiírók eleve olyan feltételeket szabtak, amelyeknek csak a későbbi győztes tudott megfelelni.
Találatok: [40]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>