language

Személyek:

Fapál László highlight_off

Lapok:

HírTv highlight_off

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Juhász megoldotta: a korábbi ár töredékéért jutott lakásához a tábornok (+videó)

Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszter ajánlotta fel egykori vezérkari főnökének, hogy megveheti addig bérelt luxuslakását – ismerte el a hírTV Célpont című műsorának Havril András.

Robbant a bomba: vizsgálat indul a 100 milliós luxuslakás-vásárlás miatt (+videók)

Vizsgálatot indít Budai Gyula Fapál László gyermekeinek lakásvásárlásai miatt. Az elszámoltatási kormánybiztos szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette, feljelentést tett rágalmazás miatt Török Zsolt ellen.

Robbant a bomba: vizsgálat indul a 100 milliós luxuslakás-vásárlás miatt (+videók)

Vizsgálatot indít Budai Gyula Fapál László gyermekeinek lakásvásárlásai miatt. Az elszámoltatási kormánybiztos szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette, feljelentést tett rágalmazás miatt Török Zsolt ellen.

Újabb bomba robban a Célpont leleplezése után (+videó)

100 millió forintért vásárolt lakásokat két gyerekének Fapál László, a HM vesztegetési ügy vádlottja 2006-ban – nyilatkozta az elszámoltatási kormánybiztos a Magyar Rádióban. Budai Gyula a hírTV Célpont című műsora után indított vizsgálatot az ügyben

Megvették 30 millióért, ráköltöttek 19-et, eladták 9-ért (+videó)

Húszmillió forintos értéken szerepelt a honvédség nyilvántartásában Gömbös János egykori miniszteri biztos 30 millióért megvásárolt, majd 19 millióért felújított lakása – mondta el a hírTV Rájátszás című műsorában a honvédelmi bizottság elszámoltatási albizottságának elnöke, Csampa Zsolt.

Juhász alkotmányos jogot sértett (+videó)

Juhász Ferenc volt MSZP-s honvédelmi miniszter nem jelent meg kedden az Országgyűlés honvédelmi bizottságának albizottsági ülésén. A szocialista politikust már harmadszor hívták meg, most a lakásvásárlási ügyekről akarták megkérdezni. Juhász ezzel megsértette az alkotmányban rögzített kötelességét, ami azonban nem szankcionálható.

Juhász megpróbálta elkerülni a hírTV kérdéseit

Kétszeri megfutamodás után ma megjelent a honvédelmi bizottság előtt Juhász Ferenc. A volt szocialista tárcavezetőt hiába kérdeztük arról, hogy számít-e arra, hogy egykori államtitkára, Fapál László ingatlanszerzési ügyében meghallgatja az ügyészség. Juhász kerülőúton próbált az ülésterembe jutni, de végül nem tudta kikerülni a hírTV kérdését.

Fapáléhoz csatolták a HM-es visszaélésgyanús ügyeket

Összevonta a Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter idején történt visszaélés gyanús ügyek vizsgálatát a Központi Nyomozó Főügyészség. Részleteket a nyomozóhatóság szóvivője nem közölt, csak annyit, hogy a továbbiakban a volt államtitkár, Fapál László zuglói luxusingatlan-szerzésével kapcsolatos nyomozás keretében vizsgálják a katonai ügyészségtől megkapott iratokat is.

Juhász ismét elmenekült

Ismét meghívást kapott az Országgyűlés honvédelmi bizottsága albizottságának ülésére Juhász Ferenc, aki azonban ezúttal sem jelent meg. A testület délelőtt hallgatta volna meg a volt MSZP-s tárcavezetőt a whiskysdobozról.
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>