language

Kulcsszavak:

foglalkoztatás highlight_off

Lapok:

HírTv highlight_off

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

„A visszaélések magasiskolájával szembesültünk”

Súlyos visszaélésekre hívta fel a figyelmet több, megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cég vezetője is az Országgyűlés számvevőszéki bizottságának elszámoltatási albizottságában. A testület elnöke szerint ésszerűbb szabályozással a duplájára is lehetne emelni az érintett alkalmazottak számát.

Balogh: Hagyó úgy üvöltött, hogy már Horváth Éva szólt rá (+ a teljes videó)

15 millió forintot személyesen adott át Hagyó Miklósnak Balogh Zsolt - ezt maga a BKV volt megbízott vezérigazgatója mondta Kontraszt című műsorunkban.

Megtorlást kaptak a hírTV-nek nyilatkozó munkaügyi ellenőrök

Több munkatársa ellen is fegyelmi eljárást indított az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség Közép-magyarországi Igazgatósága, miután a Hír Televízió Célpont című műsorában leleplezte az ottani korrupciós ügyeket.

Hangfelvétel: az MSZP-s képviselő 30 milliós hiányt akart eltüntetni (+videó)

Egy közpénzzel támogatott önkormányzati kht. 30 milliós hiányát akarta lepapírozni egy szocialista politikus Hajdú-Biharban. Ezt a hírTV birtokába került, három évvel ezelőtti hangfelvétel bizonyítja.
Találatok: [6]  Oldalak:   1