language

Lapok:

HírTv highlight_off

Intézmények:

King's City highlight_off

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

King’s City: két ügyben is nyomoznak

Szinte már nincs is olyan eleme a Gyurcsány-kormány által felkarolt, a Velencei-tó mellé tervezett sukorói kaszinóprojektnek, amely ne lenne bűnügyi nyomozás tárgya. Mind a beruházás telekcsere-szerződése, mind a kaszinó koncessziós szerződése felveti a hűtlen kezelés gyanúját.

Meghosszabbított nyomozás a milliárdos kárt okozó telekcsere ügyében

A Legfőbb Ügyészség négy hónappal, június 7-ig meghosszabbította a sukorói telekcsere ügyében még 2009 áprilisában indított nyomozás határidejét.

Megszólalt a sukorói botrány gyanúsítottja

Elképzelhetőnek tartja a sukorói telekcsere ügyében gyanúsított Császy Zsolt, hogy a politika számított valamekkora összegre a velencei King's City beruházásból, és mivel ez nem jött be, rátolták az ügyet a szakmai apparátusra.

Budai: Gyurcsányéknak köze van a botrányhoz (+videó)

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárának meggyanúsítása egyértelművé teszi, hogy a sukorói ingatlanpanama szálai a Gyurcsány-kormányig érnek.

Bizonyítékok a volt államtitkárnál - A házkutatás után gyanúsított lett

Előállították és gyanúsítottként hallgatták ki M. Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát a sukorói telekcsere kapcsán – közölte kedden a Központi Nyomozó Főügyészség. M. Andrea olyan szerződést hagyott jóvá, melynek teljesedése esetén az államot 1 milliárd 327 millió forint vagyonvesztés érte volna.
Találatok: [8]  Oldalak:   1