language

Lapok:

HírTv highlight_off

Akták:

Korrupció a HM-ben (2004-2006) highlight_off

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

Korrupció a HM-ben (2004-2006)

Korrupció a HM-ben (2004-2006)

A katonai ügyészség - Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentése nyomán - nyomozást indított a Honvédelmi Minisztériumban (HM) történt vesztegetések és más bűncselekmények gyanújával. Az ügynek több a Gyurcsány-kormány idején magasrangú tisztséget betöltő gyanúsítottja van, akiket bűnszervezet működtetésével vádolnak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [46]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5

A Legfőbb Ügyészségen a whiskysdobozbotrány

Megérkezett a Legfőbb Ügyészségre az elszámoltatási kormánybiztos beadványa, döntés azonban még nincs az ügyben. Polt Péter legfőbb ügyésztől Budai Gyula a múlt héten kérte a HM-es vesztegetési ügyben a vallomások kivizsgálását.

Juhász számot adhat a whiskey-s dobozokról

A kormányzati intézkedéseket vizsgáló honvédelmi albizottság is meghallgathatja a kenőpénzzel teli dobozról Juhász Ferencet. A volt szocialista honvédelmi miniszterre a HM-es vesztegetési ügy egyik kulcsfigurája vallott. A politikus egyébként a vizsgálóbizottság tagja.

Robbant a bomba a Célpontban (videó)

Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszterre és kabinetfőnökére tett terhelő vallomást a HM-es vesztegetési ügy egyik kulcsfigurája. O. János dandártábornok az ügyészségen azt állította: egyik alkalommal ő is jelen volt, amikor Fapál László államtitkár whiskey-s dobozba csomagolva vitte át a pénzt felettesének.

Hende a közbeszerzésekről: Nem ez a poén... (+videó)

Bevett gyakorlat volt a honvédelmi tárcánál a kormányváltás előtt, hogy nem a gyártótól, hanem közvetítőkön keresztül oldották meg a beszerzéseket, így azok jóval többe kerültek - mondta el a hírTV Sziluett című műsorában Hende Csaba.
Találatok: [46]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5