Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Lapok:

HírTv highlight_off

Akták:

MÁV Cargo privatizáció highlight_off

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

MÁV Cargo privatizáció

MÁV Cargo privatizáció

A MÁV Cargo privatizációjára a MÁV Zrt. 2007 május végén írt ki pályázatot. Az eljárás során a 12 induló közül 102,5 milliárd forintos ajánlatával a Rail Cargo Austria (RCA) és partnere a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) került ki győztesen.

 

 

 

Találatok: [1]  Oldalak:   1

Gyanús ügyek a MÁV-nál: kormánybiztoshoz fordulnak

Az MSZP-SZDSZ-kormányok idején a magyar vasút privatizációi súlyos anyagi kárt okoztak a magyar államnak és a társaságnak. A többi között ezt állapította meg a MÁV 2002 és 2010 közötti gazdálkodását vizsgáló parlamenti bizottság.
Találatok: [1]  Oldalak:   1