language

Lapok:

HírTv highlight_off

Kulcsszavak:

OLAF-vizsgálat highlight_off

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   <<  <  1 2

A volt Fidesz-elnök is benne lehetett az uniós pénzek elsíbolásában

A helyi Fidesz volt elnökének felelősségét is vizsgálná a Szegedi Vadaspark játszótere miatt indult eljárásban Ménesi Imre szocialista önkormányzati képviselő. A projekttel kapcsolatban az MSZP-s politikus feljelentése után indult eljárás. A múlt héten három ember ellen emeltek vádat az ügyben. Az ügyészség szerint túlárazásokkal, külföldi cégeken keresztül 185 millió forintos uniós támogatást hívtak le, a játszóteret viszont a pénz töredékéért építették meg.

Szórják a pénzt, ott lehet csalni az EP-ben, ahol akarnak

Többéves tétlenség után lassan elfogy az uniós szervek türelme az EP-képviselők pénzügyi visszaélései – hamis számlákkal, alkalmazottakkal lehívott támogatások, pártjaik illegális finanszírozása – miatt. Az elmúlt években számos szabályon szigorítottak, miközben az OLAF és egy nemzetközi újságírócsoport is kutakodni kezdett. A vizsgálatokban több tucat személy, köztük magyar képviselők és az Európai Néppárt frakcióvezetője is képbe került. A fellépést ugyanakkor nehezíti, hogy a képviselők hétszer is a saját átvilágításuk ellen szavaztak.

A Strabag építkezhet 12 milliárdért a Ligetben

A Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) jelentésében is emlegetett Strabag építheti meg az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központot, a beruházás a Liget-projekt része.
Találatok: [14]  Oldalak:   <<  <  1 2