language

Lapok:

HírTv highlight_off

Akták:

Quaestor botrány highlight_off

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

Quaestor botrány

Quaestor botrány

2015. március 10-én a Nemzeti Bank részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét, mivel a gyanú szerint a cég 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényt bocsáthatott ki. A Nemzeti Nyomozó Iroda csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az ügyben, Tarsoly Csabát, a Quaestor cégek tulajdonosát csak két és fél hét elteltével vették őrizetbe gyanúsítottként. A Quaestor-per 2016 nyarán kezdődött: az ügyészség több, mint ötezer rendbeli csalást és sikkasztást rótt fel Tarsoly Csaba és társai terhére. A per azóta is tart – a vádhoz szükséges megfelelő szakértői vélemény ugyanis továbbra is hiányzik.

Több minisztérium, köztük a Külgazdasági és Külügyminisztérium is befektetett korábban a Quaestornál. A KKM mintegy 72 milliárd forint értékű befektetését az ügyészség szabálytalannak ítélte. Emellett a Külügyminisztérium által létrehozott Magyar Nemzeti Kereskedőház is milliárdokat bízott a brókercégre, majd egy nappal a botrány kirobbanása előtt mentette ki a tőkéjét a Quaestortól. Ez többekben bennfentes információval való visszaélés gyanúját keltette, a kormány ezzel szemben cáfolta, hogy bennfentes információik lettek volna – állításuk szerint miniszterelnöki utasításra vették ki a pénzt a Quaestortól. Orbán Viktor elismerte: ő rendelte el, hogy a minisztériumok ürítsék ki brókercégeknél vezetett számláikat, ugyanis a Buda-Cash bedőlése után úgy látta, hogy a “dominóhatással fenyegetett időszakban egyetlen forintnyi közpénzt sem szabad tartani” brókercégeknél.

Az ügynek több, mint 30 ezer károsultja van, összesen mintegy 200 milliárd forintos kárral. Bár az állam a botrány kirobbanásakor széleskörű kártalanítást ígért ez azóta is csak részlegesen valósult meg. Az egykori Quaestor-ingatlanvagyonból ugyanakkor több vagyonelem töredékáron Tiborcz István-közeli kör tulajdonába került: így például a győri ETO-javakat (stadion, pláza és hotel) 8,2 milliárd helyett 820 millióért szerezte meg Paár Attila, a West Hungária Bau tulajdonosa, Tiborcz egykori üzlettársa. Itt említhetjük a mátrai Lifestyle Hotelt is, ami 2018-ban a Quaestor leányvállalatától Mészáros Lőrinc érdekeltségeihez került, majd a BDPST Grouphoz vándorolt át – mindeközben, bár több száz milliós állami támogatást kapott felújításra, egykori Quaestor-vagyonelemként továbbra is bűnügyi zár alatt van. 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Célpont: Beidézték a magyar államot a brókerkárosultak ügyében

Beidézte a bíróság a magyar államot abban az eljárásban, amelyben 1652 brókerkárosult 28,8 milliárd forint kárának megtérítését követeli. Az első tárgyalás áprilisban lesz

Quaestor-botrány: titkos számlára tolták a lopott pénzt

Több mint 200 milliárd forintot loptak el az állam szeme előtt a kisemberektől, a Quaestor-botrányért mégsem felel senki. A Célpontnak nyilatkozó ügyvéd szerint a brókercégnél titkos számlára tolták át a pénzt, amelyet egyszerű trükkel rejtettek el a pénzügyi felügyelet elől.

Quaestor-ügy: focistákat is fizettek a betétesek pénzéből?

Matolcsy György jegybankelnök lemondását követelték tegnapi demonstrációjukon a Quaestor-ügy károsultjai. Képviselőjük, Kálmán-Pikó István A nap híre csütörtöki adásában a károsultak képviseletében elmondta, szerintük a brókercég bedőlését egyértelműen a jólértesült bennfentesek pénzkivétei okozták, hiszen konkrétan a Magyar Nemzeti Kereskedőház az utolsó napon a Quaestor likviditásának mintegy kétharmadát jelentő 4 milliárd forint készpénzt vett ki a cégből.
Találatok: [4]  Oldalak:   1