Hódmezővásárhelyen rendőr nézte végig, hogy az önkormányzat egy lakatossal visszafoglal négy tantermet az egyházi iskolától. Budapest II. kerületének kutyapárti képviselője Pannonhalmára utazott rábeszélni a bencéseket, ne vegyék már el az 1,6 milliárdos ingatlant. Abszurd helyzeteket szül az a törvénymódosítás, amely ingyen juttat ingatlanokat az egyházaknak.
Orbán Viktor miniszterelnök 2017-ben ígérte meg, hogy Hódmezővásárhelyen egy új honvéd középiskola és kollégium lesz állami támogatásból. Az intézmény első évfolyama a tavalyi tanévben el is indult egy meglévő honvédségi épületben, most pedig kiderült, hogy az új ingatlanok nettó 8,5 milliárd forintért épülnek fel a Honvédelmi Minisztérium megbízásából. A kivitelezésre kiírt eljárásnak azonban se a tárca honlapján, se a magyar közbeszerzési adatbázisban nincs nyoma, csak az európai uniós tenderértesítőből derült ki a beruházás, amit az Épkar Zrt. nyert el.
Megvan a hódmezővásárhelyi honvédelmi középiskola kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázat nyertese. Nemigen van csodálkoznivaló, egy régi, jó ismerős a befutó a 8,5 milliárd forintos beruházásnál.
A csongrádi kormányhivatal június 20-án törvényességi felhívással élt a Márki-Zay Péter által vezetett hódmezővásárhelyi közgyűlés felé, mivel tavaly szeptemberben úgy választották a pénzügyi bizottság elnökévé Gyutay Katalint (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület), hogy erre nem lett volna lehetőség, hiszen a politikus az ügyrendi bizottságban is elnöki posztot töltött be.
A dohányáru-forgalom rekordot döntött tavaly, meghaladta az 1,1 ezer milliárd forintot. A lakosság még az élelmiszerek jelentős drágulása után is csak négyszer annyit költött élelmiszerekre, mint dohányárukra. Rekordot döntött a trafikokat ellátó monopólium által fizetett koncessziós díj, de a tulajdonosoknak is jutott majdnem annyi nyereség, 8,3 milliárd forint. Az államnak se volt még soha ennyi dohánybevétele, jövedéki adóból 476 milliárd folyt be.
Üres csövek fekszenek a földben a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő tram-train vágányai mentén, a MÁV-nak a jelek szerint nem sürgős, hogy az ezekbe szánt optikai kábelek a helyükre kerüljenek. Mészáros Lőrinc cége, az R-Kord Kft. lenne a javítás felelőse egy birtokunkba jutott levél szerint.
Egy múlt év végi törvénymódosítás értelmében az egyházak megigényelhetik azon önkormányzati ingatlanok tulajdonjogát, amelyeket fenntartóként működtetnek. A jogszabály nem hagy semmi lehetőséget a településeknek, amelyek így több százmilliós, esetenként milliárdos vagyonvesztéssel számolhatnak.
A helyi református gyülekezet, a Domonkos-rend és a katolikus egyházmegye is benyújtotta igényét hódmezővásárhelyi iskola- és óvodaépületekre. Milliárdos értékben kerülhetnek ezek az ingatlanok az egyházi szervezetekhez.
Miért épülnek sorra záportározók egy félsivatagban? Ráadásul homokgáttal, úgy, hogy az esővíz-elvezető csatornák sincsenek bekötve? Hát az uniós támogatás miatt. Tíz éve még minden falu játszótérre pályázott, hat éve a kilátó volt a sláger, mostanság pedig a záportározók futnak nagyot. Történet egy kétszázmilliós gödörről, amelyet a Kiskunsági Nemzeti Park területén ástak, és amelynek még érvényes vízjogi üzemeltetési engedélye sincs. Az elmúlt években legalább 14 víztározó vagy záportározó épült az alföldi Homokhátságon és környékén, ahol már három éve nem esett komolyabb eső. A tájegységet az ENSZ 2020-ban hivatalosan is félsivataggá minősítette. Ez azonban nem zavarta a települések vezetőit, akik a belvíz és a villámárvizek megelőzésére hivatkozva pályáztak uniós pénzre. A természetvédők szerint a zsombói uniós projekt több kárt okozott, mint hasznot.