language

Akták:

NAV-botrány highlight_off

NAV-botrány

NAV-botrány

Horváth András, ex-adóellenőr 2013 novemberében robbantotta ki a botrányt azzal, hogy azt állította: a NAV-nál kivételezett helyzetben tartanak egy jól körülhatárolható adózói kört, amelynek tagjai döntően a kiemelt adózók közül kerülnek ki.

 

A bejelentés után lemondott NAV-os tisztviselő azt állította: ezek a vállalkozások – a nagyobb kiskereskedelmi láncokról és azok beszállítói köréről van szó – gazdasági teljesítményükhöz képest kevesebb adót fizetnek. Tehetik ezt azért, mert nálunk soha nem történik érdemi áfa- és járulékellenőrzés, vagy ha mégis, azok érdemi megállapítás (adóhiány feltárása) nélkül zárulnak. Horváth számításai szerint ez évi 1000 milliárd forint áfabevétel-elmaradást is jelenthet, de az összes csalásból származó kár elérheti az 1700 milliárd forintot. A NAV szerint legfeljebb 80 milliárd forint körüli a kár.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

A botrány nyomán indult a nyomozás azzal zárult, hogy a rendőrség kimondta: egy kivétellel nem történt semmiféle bűncselekmény a feldobott ügyekben. Ezt követően 2017 januárjában Horváth Andrást gyanúsítottként idézték be az ellene illetéktelen adóhatósági adatokhoz jutás miatt indult eljárásban.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [358]  Oldalak:   <<  <  27 28 29 30 31 32 33 34 35 36

Feljelenti a NAV az adómaffiára panaszkodó ellenőrét

Rágalmazó és megalapozatlan kijelentései miatt a NAV feljelenti korábbi alkalmazottját, aki pénteken a nagy hazai cégek és multik, valamint a kormányzati körök közös adócsalásáról beszélt.

Feljelenti a NAV a sajtóhoz forduló ellenőrt

Az NGM közleményéből derült ki, hogy a nemzetgazdasági miniszter a múlt héten azonnali vizsgálatot rendelt el, miután Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt munkatársa arról beszélt, hogy az adóhatóság szándékosan nem vizsgál olyan cégeket, amelyekről nagy biztonsággal tudni lehet, hogy milliárdos nagyságrendben csalnak áfát.

A nagy áfarablás

Horváth András, a NAV napokban kilépett munkatársa nagyon súlyos állításokat fogalmazott meg az atlatszo.hu oldalon. Ha igaza van, akkor a magyar állam és állampolgárainak nagyüzemű kirablását leplezi le.

LMP: A parlamentnek kell vizsgálnia a NAV-korrupciót

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Lehet Más a Politika a NAV-ról megjelent információk miatt, amelyek szerint az adóhatóság számos nagyadózónál szabotálta a vizsgálatokat. Az LMP a 2002-2013 közötti időszakot vizsgálná azok után, hogy az adóhatóság egy lemondott munkatársa a nyilvánosság elé állt egyes nagy hazai és multinacionális cégek kormányzat által támogatott adócsalása ügyében.

Kitálalt egy adóellenőr: engedik csalni a nagyokat

Feljelentést tett a NAV egyik munkatársa hivatali visszaélés miatt az ügyészségen. Horváth András, aki hosszú ideje ellenőrzési szakkordinátorként dolgozott, a Levegő Munkacsoport és a VÉSZ közös rendezvényén állt a nyilvánosság elé.

Horváth András: Az adócsaló hálózatok elleni fellépés helyzete Magyarországon

A határokon átnyúló adócsaló hálózatok alapját azok a valós gazdasági tevékenységet nem folytató ún. hiányzó vagy eltűnő kereskedők képezik, amelyeket szervezett bűnözői hálózatok kifejezetten csalárd ügyletek lebonyolítása céljából működtetnek.
Találatok: [358]  Oldalak:   <<  <  27 28 29 30 31 32 33 34 35 36