language

Személyek:

Zuschlag János highlight_off

Zuschlag János

Zuschlag János László (Kiskunhalas, 1977. május 7. –) magyar politikus, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője 1998–2004 között. Az Ifjú Szocialisták Mozgalmában kezdett el a politikával foglalkozni. Országos listáról szerzett mandátumot és így lett tagja a Parlamentnek.

2007. szeptember 19-én a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással vádolta meg az egykori szocialista képviselőt és őrizetbe vette. 2010 márciusában az általa elkövetett bűncselekmények miatt első fokon nyolc és fél év börtönre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A bíróság indoklásában kifejtette, „a Zuschlag-csoport egy fehérgalléros bűnszervezetként” működött. 2011. január 31-én Zuschlag János börtönbüntetését 6 évre csökkentette a Szegedi Ítélőtábla. Zuschlag a szegedi fellebbviteli eljárásban az utolsó szó jogán elmondott beszédében azzal érvelt, hogy az elmúlt húsz év minden bűnét, hibáját nem lehet rajta számon kérni. Az egykori szocialista politikus szerint nem bűnszervezetben, és nem a személyes haszonszerzés érdekében követték el a csalást. Az ítélőtábla szerint a megyei bíróság több ponton tévedett, és túl szigorú volt. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy az okozott 72 millió forintos kár nagy részét Zuschlag megtérítette.

2013-tól vállalkozóként tevékenykedik. 2018-ban a magyar médiában a Fidesz mellett kampányolt.

 

Kapcsolódó linkek 

Zuschlag portré az Origo-n 
Zuschlag jól érzi magát a börtönben 
Zuschlag ott akar lenni gyermeke születésénél 
Zuschlag takarít és szót fogad 
Zuschlag unatkozik a börtönben

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [741]  Oldalak:   <<  <  11 12 13 14 15 16 17 18 19 20   >  >>

Zuschlag-per - Külföldi állampolgár cégbélyegzőjét is felhasználták

Egy marokkói állampolgárságú tanú szerint Magyarországon működő cégének a bélyegzőjét is felhasználták azokon a hamisított számlákon, amelyeket a Zuschlag Jánoshoz köthető civil szervezetek pályázaton nyert pénzeinek elszámolásához csatoltak be.

Mesterházy is hárít a Zuschlag-perben

Nem volt jogköre pályázatokról dönteni, és utasítást sem adott egyes pályázatok kedvező elbírálására - vallotta a Zuschlag-per szerdai tárgyalásán Mesterházy Attila, az MSZP lehetséges miniszterelnök-jelöltjeként is emlegetett politikus.

Fidesz: Mesterházyval kapcsolatban súlyosan terhelő állításokat fogalmaztak meg

A Fidesz szerint rosszul indul a miniszterelnök-jelölés az MSZP-nek, "legfőbb jelöltjük" ugyanis éppen szerdán "volt kénytelen vallani az egyik legbotrányosabb korrupciós ügyben", a Zuschlag-perben a bíróságon.

Beszólt az ügyésznek a Zuschlag-perben tanúskodó Szilvásy

Egy csípős megjegyzéssel fejezte be tanúskodását a Zuschlag-perben Szilvásy György, aki szerint az ügyészt a tévékamerák motiválták, amikor egy lehallgatásról kérdezte.

Szilvásy visszalőtt a szivárogtatásvád miatt

A volt miniszterelnök után hétfőn újabb szocialista politikus állnak a a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elé. A Zuschlag-perben Szilvásy Györgynek és Benedek Andrásnak, aki 2003 és 2004 között volt a sportminisztérium közigazgatási államtitkára kell tanúvallomást tennie az ifjúsági szervezetek támogatásának részleteiről.

Fidesz: van miről beszélnie Mesterházynak a Zuschlag-perben

A Fidesz feltételezése szerint azért nem nevezte meg eddig az MSZP Mesterházy Attilát a párt miniszterelnök-jelöltjének, mert megvárják jövő heti, tanúkénti kihallgatását a Zuschlag-ügyben.

Gyurcsány "kulturális sokkjára" hivatkozhat a bíróság előtt

Ma hallgatják meg tanúként a Zuschlag-ügyben Gyurcsány Ferencet és Jánosi Györgyöt, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium volt vezetőit.
Találatok: [741]  Oldalak:   <<  <  11 12 13 14 15 16 17 18 19 20   >  >>