language

Személyek:

Homlok Zsolt highlight_off

Lapok:

Homlok Zsolt

Homlok Zsolt, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. korábbi ügyvezető igazgatója.  A Swietelsky még Homlok vezetése alatt kapcsolódott be a felcsúti kisvasút építésébe. Mészáros Lőrinc kisebbik lányának, Mészáros Ágnesnek a volt férje. 2013 óta a Haladás VSE elnöke. Részben offshore cégeken keresztül tulajdonolt építőipari érdekeltségei azóta eredményesen teljesítenek az állami közbeszerzéseken. 2023-ban azonban arról számolt be a sajtó, hogy Homlokék válnak, ezután a Homlok Zrt. is veszteségessé vált, emellett több Mészáros-érdekeltséggel kapcsolatos uniós beruházásból kiszorult: 2023. márciusában az R-Kord Kft. és az OPUS TITÁSZ Zrt. is felmondta a Homlokhoz kötődő VASÚTVILL Kft-vel kötött megállapodást. 

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Az Integritás Hatóság is figyeli Mészáros Lőrinc cégének beruházását

Az újonnan felállított korrupcióellenes testület érdeklődését a Püspökladány–Biharkeresztes vasúti felújítási munkálatok keltették fel, miután több alvállalkozót nem fizetett ki Mészáros Lőrinc cége, az R-Kord Kft.

Több jelet találtunk arra, hogy tényleg válik Mészáros Lőrinc lánya

Homlok Zsolt és Mészáros Ágnes válására nemcsak a cégbejegyzési változtatásokból lehet következtetni, de abból is, hogy Homlok lakcíme megváltozott.

Mészáros Lőrinc vejéhez került a cég, amely sok Mészáros-féle vasúti projektet ellenőrzött

Homlok Zsolt, Mészáros Lőrinc veje előbb beszivárgott a vasúti fejlesztések műszaki megfelelőségét ellenőrző cégbe, pár hete pedig felvásárolta a céget.

Itt a lista, hogy kik nem jutottak pénzhez a jegybank kötvényprogramjából, Tiborczék is köztük vannak

Eddig csak azt lehetett tudni, hogy a NER-től sok tízmilliárd forint értékben vásárolt a jegybank kötvényeket, a Transparency International Magyarország viszont kiperelte azoknak a cégeknek a listáját is, amelyek bár regisztráltak, végül mégsem jutottak pénzhez. Köztük van Tiborcz István BDPST-je, Garancsi István két társasága, ahogy a TV2 is.

Szombathelytől Csíkszeredáig: közel 20 focicsapat van már Mészáros Lőrinc köreiben

A DVTK tulajdonosváltásával már az NB I. harmadához köze van az ország leggazdagabb emberének, de az alacsonyabb osztályokban és a határon túl is könnyű belefutni Mészáros Lőrinc jelenlétébe.

Jutott a tram-train milliárdjaiból Mészáros Lőrinc vejének is

Mészáros Lőrinc lányának férje 3 milliárd forintból szerelőcsarnokot építhet, a szegedi üzemben a tram-train szerelvényeit tartják majd karban. A milliárdos rokona három évvel ezelőtt alapított vasútépítő céget, három év alatt több ezerszeresére nőtt a vállalat árbevétele.
Találatok: [8]  Oldalak:   1