language

Személyek:

Homlok Zsolt highlight_off

Kulcsszavak:

vagyonosodás / vagyonnyilatkozat highlight_off

Homlok Zsolt

Homlok Zsolt, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. korábbi ügyvezető igazgatója.  A Swietelsky még Homlok vezetése alatt kapcsolódott be a felcsúti kisvasút építésébe. Mészáros Lőrinc kisebbik lányának, Mészáros Ágnesnek a volt férje. 2013 óta a Haladás VSE elnöke. Részben offshore cégeken keresztül tulajdonolt építőipari érdekeltségei azóta eredményesen teljesítenek az állami közbeszerzéseken. 2023-ban azonban arról számolt be a sajtó, hogy Homlokék válnak, ezután a Homlok Zrt. is veszteségessé vált, emellett több Mészáros-érdekeltséggel kapcsolatos uniós beruházásból kiszorult: 2023. márciusában az R-Kord Kft. és az OPUS TITÁSZ Zrt. is felmondta a Homlokhoz kötődő VASÚTVILL Kft-vel kötött megállapodást. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [18]  Oldalak:   <<  <  1 2

Beházasodott a Mészáros családba és lassan meg is van az első milliárdja

Homlok Zsolt tavaly vette feleségül Mészáros Lőrinc lányát. Ennek megfelelően jó éve volt, csak egyik cégéből 855 millió forintot vehetett ki.

Mészáros Lőrinc a vejével együtt nyert el egy 23 milliárd forintos állami vasútépítést

A Balaton déli partja után az északin is a fénysebességgel gazdagodó felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc újíthatja fel a vasutat. Legújabban a Szabadbattyán-Balatonfüred vonalszakasz munkálatait nyerte el 23,05 milliárd forintos ajánlattal, de nem egyedül, hanem a vejével, Homlok Zsolttal konzorciumban. Ez derül ki az ajánlatok elbírálása után készült összegzésből. Mészáros cége, az R-Kord Kft. mellett a Vasútvillamosító Kft. a tagja a nyertes konzorciumnak. Az R-Kord Mészáros egyik központi cége, eddig is hasított, tavaly megduplázta az árbevételét. A Vasútvill a klán újabb szerzeményei közé tartozik, Homlok Zsolt egy prágai cégen, Rafinanz Promotion s.r.o. nevű társaságon keresztül cserkészte be.

Már vagyonkezelője is van Mészáros Lőrinc vejének

Vett magának egy vagyonkezelő céget a felcsúti százmilliárdos-polgármester Mészáros Lőrinc veje, Homlok Zsolt András. Februárban jegyezte be a cégbíróság a Properitus Vagyonkezelő Kft.-be tulajdonosként. A cégnek nagy múltja nem látszik az Opten adatbázisából: két éve alapította egy HR-cég, amely – az egykori MÁV-os, jelenleg a tyukodi Szatmári Konzervgyár Kft. ügyvezetőjeként dolgozó – Zsoldos Marianna érdekeltsége, majd Marjai Péter jegyezte, aki bajoroszági címmel szerepel a cégbejegyzésben.

Huszonévesen milliárdosok – így áll a saját lábán az Orbán-rezsim második generációja

Kennedyk vagy Alijevek? A nyugati vagy a keleti változatra hasonlítanak jobban a közelmúltban kialakult magyar politikus- és oligarcha-dinasztiák? Az Orbán-Tiborcz házaspár, a három Mészáros-testvér és Matolcsy Ádám vagyona összesen tízmilliárdos nagyságrendű, Mészárosék második generációja ráadásul több százmilliárdos tőzsdei értékű cégek döntéshozó és ellenőrző testületeiben is szerepet kapott.

Így lopnak ők - Mutyikalendárium

Egymást érték a korrupció gyanús esetek, csodás kormányközeli gazdagodások, furcsa fejlesztések 2017-ben is. Összeállításunkban ezek közül válogattunk a teljesség igénye nélkül.

Vején keresztül is ömlik a pénz Mészáros Lőrinchez

Homlok Zsolt júliusban ügyvezető lett egy cseh társaságban, amelynek 75 százalékban tulajdonosa is. A cseh cég januárban 76 százalékot szerzett a felsővezeték-építéssel foglalkozó Vasútvillamosító Kft.-ben

Házasodni készül Mészáros Lőrinc lánya, konzorciumtárstól jött a vőlegény

A 24.hu információja szerint a Swietelsky Vasúttechnika Kft. tavaly ősszel váratlanul eltávolított ügyvezető igazgatója, Homlok Zsolt szorosra fűzte a kapcsolatát Mészáros Lőrinc családjával.
Találatok: [18]  Oldalak:   <<  <  1 2