Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Személyek:

Homolya Róbert highlight_off
dr. Bajkai István highlight_off

Homolya Róbert

Homolya Róbert (1978-) jogász, közbeszerzési szakértő. Jogi diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 2000-ben szerezte. A 2010-ig ügyvédi irodát vezető Homolya a Pro-Vital 2000 Kft. közbeszerzési tanácsadó cég többségi tulajdonosa volt 2005 decembere és 2008 márciusa között. Részesedését állami pozícióvállalását követően eladta, így a 2009-ben megszűnt kft. jogutódjában, a Provital Zrt.-ben sem rendelkezett tulajdonrésszel. A Provital később az egyik fő udvari bedolgozóvá nőtte ki magát, Homolya kiszállása után más érdekeltségei, így a Projekt.hu Bt. és az Euro-Procure Kft. alvállalkozóként azonban továbbra is bedolgoztak a Provitalnak, ezzel kapcsolatban OLAF-vizsgálat folyt ellene, ami összeférhetetlenséget állapított meg.

 

Szakmai életút (hivatalos életrajza szerint):

  • 2018-tól MÁV elnök-vezérigazgató
  • 2017-től Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
  • 2016-tól Miniszterelnökség, kormánybiztos
  • 2015-től Miniszterelnökség, miniszterelnöki biztos
  • 2014-2016 Fejlesztéspolitikai Koordinációs Bizottság elnöke
  • 2014-2015 Miniszterelnökség, politikai főtanácsadó, miniszteri biztos
  • 2012-2013 Miniszterelnökség, Fejlesztési Irodát vezető helyettes államtitkár
  • 2010-2012 Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, végrehajtási elnökhelyettes
  • 2012 Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., jogi főigazgató
  • 2004-2010 HOMOLYA Ügyvédi Iroda, irodavezető ügyvéd
  • 2000-2004 Enczi és Társa Ügyvédi Iroda, ügyvédjelölt
 

Tagságok:

  • 2016-2017 Rába Járműipari Holding Nyrt., igazgatósági tag
  • 2015-2017 Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., Felügyelő Bizottság elnöke
  • 2014-2015 Közbeszerzések Tanácsa, tanácstag
  • 2011-2017 Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt., igazgatósági tag
  • 2010-2012 Közbeszerzések Tanácsa, alelnök

dr. Bajkai István

Bajkai István (Budapest, 1964. január 17. –) magyar jogász és politikus. 1989-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1996-ban Oxfordban tanult angol jogi ismereteket. 1995 és 1997 között az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében nemzetközi kereskedelmi jogi képzésen tanult. 1995-ben csatlakozott az SBGK Ügyvédi Irodához, amelynek partnere 2000 óta, ill. elnökségi tagja 2012 óta. Az iroda számos kormányzati tanácsadó tenderen futott be. Az egyik legnagyobb értékű közbeszerzést a Miniszterelnökség még 2015 októberben írta ki. Ez az az uniós támogatású pénzeszközök felhasználásához kapcsolódó közbeszerzési és jogi szakértői tanácsadásra vonatkozik. A nyertes a KFF-2016 Konzorcium lett, melynek tagjai az Ész-Ker Kft., a Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda, és az SBGK Ügyvédi Iroda. Az eljárás eredménye szerint nettó 4,8 milliárd forintért adhatnak jogi tanácsot 4 évig, amit uniós pénzből (KÖFOP-3.2.7) finanszíroz a Miniszterelnökség. Egy másik közbeszerzést tavaly októberben írták ki, és a költségvetésből finanszírozott közbeszerzések körüli jogi tanácsadásra vonatkozik. Ennek nyertese idén januárban a KÖF 2017-2020 Konzorcium lett, amelynek tagjai az Ész-Ker Kft., és az SBGK Ügyvédi Iroda. Nettó 5 milliárd forintért kötöttek szerződést 4 évre, amit a magyar költségvetésből finanszíroz a Miniszterelnökség.

 

Bibó kollégistaként Fidesz-alapító, Budapest 7. kerületének fideszes alpolgármestere volt. 2016. áprilisban ő látta el az irodán keresztül Orbán Ráhel jogi képviseletét. 2018 áprilisában elvesztette az egyéni képviselői helyért folytatott küzdelmet, de országos listán bejutott a Parlamentbe. 

 

Bajkai István vagyonnyilatkozata (2018)

Találatok: [1]  Oldalak:   1

Összekötöttük az Elios-ügyet Mészáros Lőrinccel

"Pici ez az ország, és viszonylag gyorsan lehet összefüggéseket vélni– ütötte el néhány éve a vs.hu-nak Erdei Bálint a felvetést, hogy az Elios sikerszériája manipuláció eredménye volt. Erdei a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az üzlettársa, együtt alapították és tulajdonolták egy időben a közpénzes közvilágításszerelésben utazó Elios Innovatív Zrt.-t. A felvetés pedig az volt, hogy az önkormányzati pályázatokat előkészítő Sistrade Kft. ágyazott meg a beruházásokat elnyerő Eliosnak, és nem véletlen, hogy a két cég tulajdonosi köre átfedte egymást.
Találatok: [1]  Oldalak:   1