language

Személyek:

Horváthné Fekszi Márta highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Horváthné Fekszi Márta

Horváthné Fekszi Márta (Pécs, 1954. február 11. –) a második Gyurcsány-kormányban a Külügyminisztérium államtitkára.

 

2008-ban Székely Árpád, akkori moszkvai magyar nagykövet vezetésével a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség épülete 23 millió dollárért, rendkívül alacsony áron eladásra került, melyet a friss vevő alig pár hónappal később 100 millió dolláros áron értékesített. Az ügyben Székely Árpád nagykövetet hűtlen kezeléssel, Horváthné Fekszi Márta volt államtitkárt hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással vádolták, de a magyar bíróság első fokon 2015. novemberében a vádlottakat felmentette, felelősöket nem nevezett meg.

Forrás: Wikipedia 

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Felmentették a moszkvai ingatlanügy vádlottjait

Felmentette a volt moszkvai nagykövetet és hat társát a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladása kapcsán hűtlen kezelés, illetve bűnpártolás és okirat-hamisítás miatt emelt vádak alól a Budapest Környéki Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében.

Moszkvai ingatlanügy: koncepciós eljárást emlegetnek a vádlottak

Ártatlanságukat hangsúlyozták és felmentést kértek az utolsó szó jogán elhangzott felszólalásaikban a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség 2008-as eladásával kapcsolatban indult büntetőper vádlottjai kedden a Budapest Környéki Törvényszéken.

Csak Orbán évértekelője miatt csaptak le a Kerki-ügyben?

Tátrai Miklós harmadrendű vádlott szerint koncepciós vádak alapján folyik az eljárás a moszkvai ingatlanügyben, és csak az a célja, hogy a közvéleményt manipulálják.

Székely Árpád volt moszkvai nagykövet: Sokak tyúkszemére léphettem

– Sokak tyúkszemére léphettem – mondja Székely Árpád. A volt moszkvai magyar nagykövetet gyanúsítottként hallgatták ki a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség (Kerki) eladása ügyében.

Újabb gyanús szerződés a Duna TV-nél

Külügyminisztérium és az Európai Unió magyarországi képviselete 2009 júniusában 84 millió forint értékben szerződést kötött a Duna Televízióval a Mi vagyunk az unió című heti műsorsorozat elkészítésére. A műsort a Fidesz információi szerint az egykori külügyi kabinetfőnök, Horávthné Fekszi Márta fiának és férjének cége készítette.
Találatok: [5]  Oldalak:   1