language

Intézmények:

Fe-Group Invest Vagyonkezelő highlight_off

Kulcsszavak:

hulladéküzlet highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Kartellgyanúban a magyar milliárdos cége

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2015. március 10-én versenyfelügyeleti eljárást indított.

Kartellgyanú miatt eljárást indított a GVH

A gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt indított versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) négy cég ellen - közölte a versenyhatóság pénteken az MTI-vel.

Szemétkartellre készül lecsapni a GVH

Kartellezést gyanít a versenyhivatal az elektronikus hulladékok begyűjtését végző vállalkozások körében, ezért nagy erőkkel vizsgálódik.

KARTELLEZÉSSEL GYANÚSÍTJÁK ORBÁNÉK KIEMELT PROJEKTJÉNEK TAGJAIT

Erős kormányzati támogatással – a miniszterelnök és két miniszter jelenlétében – nyitotta meg tavasszal a karcagi elektronikai hulladékhasznosítót az a befektetői kör, amelyikkel szemben most az a gyanú, hogy árai egyeztetésével tarol az állami támogatásokra kiírt pályázatokon. A Gazdasági Versenyhivatal tegnap a karcagi cég és három tulajdonosa telephelyén kutakodott.
Találatok: [4]  Oldalak:   1