language

Személyek:

Gál György highlight_off
Hunvald György highlight_off

Gál György

Gál György az SZDSZ korábbi erzsébetvárosi frakcióvezetője, önkormányzati képviselője. Gál György 1994-től volt tagja az SZDSZ-nek, 1999 őszén választották először az erzsébetvárosi önkormányzat szabad demokrata képviselőcsoportjának élére, majd 2006 óta ismét betöltötte a frakcióvezetői tisztséget. A kerületben ekkoriban méregzöld Jaguar sportkocsijáról volt ismert. Gál a Hunvald-féle ingatlan és fiktív tanácsadói szerződések ügyében vádlottá vált. Az ügyben a legsúlyosabb büntetést Gál György kapta, aki a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori elnöke is volt. A bíróság az ő esetében bizonyítottnak találta a vesztegetést. E szerint a volt szabad demokrata helyi politikus 2003-ban és 2004-ben ingatlanonként több tízmillió forintnyi kenőpénzt kért, és azt a kerületi SZDSZ-irodában át is vette cserében azért, hogy a képviselő-testületet valótlan tartalmú, manipulált értékbecslésekkel félrevezesse, és ezzel elérje egyes önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítését. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy a vád kizárólag egy volt ügyvéd vallomásán alapult, akit más bűncselekmény miatt szintén elítéltek.

Hunvald György

Hunvald György (Hunwald György) (Budapest, 1965. július 7.) jogász, Budapest VII. kerületének korábbi MSZP-s polgármestere. 1994 márciusában lépett be az MSZP-be, 1995-től 1998-ig a VII. kerületi MSZP elnökségének tagja, 1998-tól elnöke. 2000-től vezetője az MSZP VI–VII–VIII. kerületi alapszervezet küldöttcsoportjának. 2009. februártól előzetes letartóztatásban volt hűtlen kezelés vádjával. 2010 novemberében emeltek ellene vádat. A vádpontok közt százmilliós csalástól kezdve kerékbilincsek levetetéséig sokféle bűncselekmény szerepel. Az ügyészség szerint Hunvaldék bűnszervezetben dolgoztak. A Fővárosi Törvényszék 2012. február 24-én, 3 év elteltével hozott elsőfokú ítéletet az ügyben. Hunvald Györgyöt a bíróság az ingatlanokkal kapcsolatos csalás vádjában felmentette. Ugyancsak felmentette 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás, illetve 1 rendbeli vesztegetés vádja alól. Ugyanakkor bűnösnek találta a lakáskiutalások és a szerződések kapcsán hivatali visszaélésben, hűtlen kezelésben és magánokirat-hamisításban. Hunvaldot 2014-ben a Kúria jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte két rendbeli hivatali visszaélés miatt az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében. 2015-ben pedig a Szegedi Ítélőtábla jogerősen két és fél év börtönt szabott ki rá hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért az önkormányzat nevében kötött valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt, amelyek mögött nem volt valódi teljesítés. Később az utóbbit a Kúria formai okokból hatályon kívül helyezte. mivel egyesíteni kellett volna az ellene zajló büntetőeljárásokat. Az ügyben hozott ítéletek Hunvaldot jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt letöltendő börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték, ám a három előzetesben törtött év beszámítása miatt Hunvaldnak nem kellett börtönbe vonulnia. 2023-ban a Kúria megsemmisítette az összes, őt eddig elmarasztaló ítéletet, mivel törvénysértések sora történt az eljárásokban (bűnösségéről ugyanakkor nem hozott döntést).

2014. július 1-jén lemondott kerületi elnöki posztjáról, és az önkormányzati választásokon sem kívánt indulni. 2016. júliusában Hunvaldot újra az erzsébetvárosi MSZP elnökévé választották, a pártból végül 2019 nyarán lépett ki. Időközben jogászként ledoktorált és dr. Hunwald György néven tevékenykedik. (Wikipedia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [311]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Apám halálos ágyánál sem mozdultak mellőlem

Továbbra sem tartja problémásnak az erzsébetvárosi ingatlanok eladását Hunvald György, noha évekig tartották előzetes letartóztatásban emiatt. Szerinte az, hogy a bíróság végül nem találta bizonyítottnak az ingatlanpanamát, igazolja, hogy ebben a történetben ő áldozat.

Hunvald György ünnepel, felmentették

Szmájlikkal dúsított, diadalittas üzenetben ünnepli Hunvald György a Facebook-oldalán, hogy felmentették a hűtlen kezelés vádja alól.

Jogerősen felmentették Hunvald Györgyöt

Jogerősen felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármestert, Weinek Leonárd volt szabad demokrata zuglói polgármestert és hat társukat a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.

Másodfokon is felmentették Hunvald Györgyöt és Weinek Leonárdot

A volt erzsébetvárosi MSZP-s polgármestert, Hunvald Györgyöt csütörtökön a bíróság jogerősen is felmentette a hűtlen kezelés vádja alól – írja Hunvald a blogján. Vele együtt felmentették Weinek Leonárd volt SZDSZ-es zuglói polgármestert és hat másik vádlottat is.

Sok pártnak jól jöttek a zűrös múltú Garabits összeköttetései

Focista állás, IKV majd privát ingatlanbiznisz után előbb MSZP-s, majd Fideszes politikai karrier - hihetetlen kanyarokkal jutott el a baloldali összefogásig Garabits Károly, aki egy hangfelvétel miatt lett nagyon kínos erzsébetvárosi szövetségeseinek. De a Fidesz sem lehet rá büszke.

A baloldal jelöltje lopni tanít

„Előre nem fogadunk el pénzt”, „lopni az tud, aki profi a szakmájában, az amatőr az megbukik” – jelentette ki a VII. kerület egyik balliberális képviselőjelöltje egy hangfelvételen. Garabits Károly arról is beszélt: megütötte Hunvaldot és Gál Györgyöt, meg fogja rugdosni azokat, akik a zömében romák lakta körzetéből nem mennek el szavazni, és háromféle rendőrigazolványa van.

Lopni az tud, aki profi – mondja egy hangfelvételen a baloldali képviselőjelölt

“Idióta Hunvaldéknak megmondtam: lopni az tud, aki profi a szakmájában, az amatőr az megbukik. Érted? És még egy, előre nem fogadunk el pénzt.”

Ítélet a Hunvald-ügyben: Tyúklopási üggyé szelídült erzsébetvárosi ingatlanpanamák

Tegnap hozott határozatot a Kúria Gál György és társai, köztük Hunvald György ügyében. Az erzsébetvárosi ingatlanpanama milliárdos korrupciós botránya mostanra kisstílű tyúklopási üggyé szelídült. A volt VII. kerületi polgármester 2009-es letartóztatásáról, már- már mint fideszes kampányfogásról emlékeznek meg egyes sajtóorgánumok – holott a Hunvald-ügy nem politikai, hanem civil ügy volt, amire aztán rátelepedett a politika: egyfelől zajlott a politikailag kényes részletek „eligazítása”, másfelől pedig propagandacélokra vetették be a sztorit az akkori ellenzék oldalán.

Hunvald-per: enyhített és súlyosított is ítéletében a Kúria

Enyhített a korábbi ítéleteken Hunvald György esetében jogerős ítéletében a Kúria, és a volt erzsébetvárosi polgármester börtönbüntetését másfélről egy évre mérsékelte. Ugyanakkor a másodrendű vádlott Hunvald esetében a korábbi nem jogerős verdiktekhez képest egy további esetben mondott ki a Belegi József vezette tanács hivatali visszaélést. Akárhogy is, Hunvaldnak börtönbe nem kellett vonulnia, mert csaknem két és fél évet már előzetesben töltött. Az alapügyben, az erzsébetvárosi ingatlanok vitatott értékesítésében a Kúria helybenhagyta a korábbi ítéleteket és felmentette Hunvaldot a "maffiavádak" alól.
Találatok: [311]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>