language

Kulcsszavak:

gazdálkodás highlight_off

Személyek:

Hunvald György highlight_off

Hunvald György

Hunvald György (Hunwald György) (Budapest, 1965. július 7.) jogász, Budapest VII. kerületének korábbi MSZP-s polgármestere. 1994 márciusában lépett be az MSZP-be, 1995-től 1998-ig a VII. kerületi MSZP elnökségének tagja, 1998-tól elnöke. 2000-től vezetője az MSZP VI–VII–VIII. kerületi alapszervezet küldöttcsoportjának. 2009. februártól előzetes letartóztatásban volt hűtlen kezelés vádjával. 2010 novemberében emeltek ellene vádat. A vádpontok közt százmilliós csalástól kezdve kerékbilincsek levetetéséig sokféle bűncselekmény szerepel. Az ügyészség szerint Hunvaldék bűnszervezetben dolgoztak. A Fővárosi Törvényszék 2012. február 24-én, 3 év elteltével hozott elsőfokú ítéletet az ügyben. Hunvald Györgyöt a bíróság az ingatlanokkal kapcsolatos csalás vádjában felmentette. Ugyancsak felmentette 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás, illetve 1 rendbeli vesztegetés vádja alól. Ugyanakkor bűnösnek találta a lakáskiutalások és a szerződések kapcsán hivatali visszaélésben, hűtlen kezelésben és magánokirat-hamisításban. Hunvaldot 2014-ben a Kúria jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte két rendbeli hivatali visszaélés miatt az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében. 2015-ben pedig a Szegedi Ítélőtábla jogerősen két és fél év börtönt szabott ki rá hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért az önkormányzat nevében kötött valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt, amelyek mögött nem volt valódi teljesítés. Később az utóbbit a Kúria formai okokból hatályon kívül helyezte. mivel egyesíteni kellett volna az ellene zajló büntetőeljárásokat. Az ügyben hozott ítéletek Hunvaldot jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt letöltendő börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték, ám a három előzetesben törtött év beszámítása miatt Hunvaldnak nem kellett börtönbe vonulnia. 2023-ban a Kúria megsemmisítette az összes, őt eddig elmarasztaló ítéletet, mivel törvénysértések sora történt az eljárásokban (bűnösségéről ugyanakkor nem hozott döntést).

2014. július 1-jén lemondott kerületi elnöki posztjáról, és az önkormányzati választásokon sem kívánt indulni. 2016. júliusában Hunvaldot újra az erzsébetvárosi MSZP elnökévé választották, a pártból végül 2019 nyarán lépett ki. Időközben jogászként ledoktorált és dr. Hunwald György néven tevékenykedik. (Wikipedia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [35]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

A milliárdokat érő Király utcai házak, amik 19 év alatt majdnem csődbe vitték Erzsébetvárost

2003-ban Erzsébetváros akkori vezetése a Király utca 25-27-29. eladásáról döntött. A többmilliárdos ingatlanvagyonról szóló szerződéstől öt évvel később elállt a városvezetés, amit akkor hiába támadott meg az ingatlancég. 2019-ben a fideszes vezetés újra elővette a szerződést, átalakította és alá is írta az ingatlanok eladását, olyan kötbért vállaltak azonban, amire a kerületnek nem volt fedezete. Időközben polgármestert váltottak Erzsébetvárosban, az átadáskor viszont „elfelejtettek” szólni a folyamatban lévő szerződésről, így a jelenlegi kerületvezetés már azzal szembesült, hogy milliárdos követelése van egy végrehajtónak az önkormányzattal szemben. Perre mentek, feljelentést tettek és nyertek: náluk maradnak az ingatlanok. 19 évig húzódó ingatlaneladási szerződés, perrel, büntetőfeljelentéssel, végrehajtókkal, és az ügybe beletenyerelő Miniszterelnökséggel.

Apám halálos ágyánál sem mozdultak mellőlem

Továbbra sem tartja problémásnak az erzsébetvárosi ingatlanok eladását Hunvald György, noha évekig tartották előzetes letartóztatásban emiatt. Szerinte az, hogy a bíróság végül nem találta bizonyítottnak az ingatlanpanamát, igazolja, hogy ebben a történetben ő áldozat.

Hunvald Györgyöt jogerősen felmentették a hűtlen kezelés vádja alól

A bíróság jogerősen úgy döntött: nem állapítható meg bűncselekmény abban az ügyben, amelyben több tízmillió forintos, megbízási szerződésekkel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt emeltek vádat többek között Hunvald György, egykori MSZP-s erzsébetvárosi polgármester és Weinek Leonárd, volt szabad demokrata zuglói polgármester ellen.

Hunvaldék ítéletre várnak

Várhatóan határozatot hirdet jövő csütörtökön az erzsébetvárosi, milliárdos nagyságrendű ingatlanpanamák, korrupciós ügyek vádjával Gál György és társai, köztük Hunvald György egykori polgármester ellen indított per másodfokú eljárásában a Szegedi Ítélőtábla – tájékoztatott pénteken a bíróság.

Hunvald: Ártatlan vagyok

Ártatlanságukat hangoztatták az utolsó szó jogán a vádlottak a Hunvald-ügy másodfokú tárgyalásán. Hunvald György volt szocialista polgármester az ügyészséget bírálta az eljárásban elkövetett hibákért, a perbeszédben is előforduló tárgyi tévedésekért, valamint az eljárás elhúzódásáért.

Az ügyész újrakezdené az egész Hunvald-ügyet

Másodfokon kezdődött újra a Hunvald-ügy, azaz az erzsébetvárosi ingatlancsalások tárgyalása Szegeden. Az ügyész szerint az első ítélet annyira hibás volt, hogy az egész eljárást meg kellene ismételni.

Bizalmi tanácsadás százezrekért

Újabb tanúk meghallgatásával folytatódott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) az erzsébetvárosi és zuglói politikusok büntetőpere, amelyben Hunvald Györgyöt, illetve Weinek Leonárdot hűtlen kezeléssel vádolják.

A pártatlanság vélelme

Egyre-másra hamis vagy legalábbis hanyagul kidolgozott vádnak bizonyul az elszámoltatási bűnlajstrom, ami mind kínosabb a kormányzatnak. A célszemélyek eséllyel keresnek elégtételt a bíróságokon.

Hosszú a szocialista vádlottak padja

Egymásnak adják a kilincset, és magyarázkodnak a különböző szintű bíróságokon az MSZP volt vagy még ma is aktív politikusai

Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista

Eltelt két év a kormányzásból, íme a Fidesz által beígért elszámoltatás mérlege: eddig 51 jelentősebb témában született gyanúsítás, vádemelés, illetve első- vagy másodfokú ítélet. A háromszáz fős érintetti listán Gyurcsány Ferenc, négy volt miniszter és hat exállamtitkár neve szerepel.
Találatok: [35]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>