language

Személyek:

Hunvald György highlight_off

Kulcsszavak:

ingatlan highlight_off

Hunvald György

Hunvald György (Budapest, 1965. július 7.) Budapest VII. kerületének korábbi MSZP-s polgármestere. 1994 márciusában lépett be az MSZP-be, 1995-től 1998-ig a VII. kerületi MSZP elnökségének tagja, 1998-tól elnöke. 2000-től vezetője az MSZP VI–VII–VIII. kerületi alapszervezet küldöttcsoportjának. 2009. februártól előzetes letartóztatásban volt hűtlen kezelés vádjával. 2010 novemberében emeltek ellene vádat. A vádpontok közt százmilliós csalástól kezdve kerékbilincsek levetetéséig sokféle bűncselekmény szerepel. Az ügyészség szerint Hunvaldék bűnszervezetben dolgoztak. A Fővárosi Törvényszék 2012. február 24-én, 3 év elteltével hozott elsőfokú ítéletet az ügyben. Hunvald Györgyöt a bíróság az ingatlanokkal kapcsolatos csalás vádjában felmentette. Ugyancsak felmentette 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás, illetve 1 rendbeli vesztegetés vádja alól. Ugyanakkor bűnösnek találta a lakáskiutalások és a szerződések kapcsán hivatali visszaélésben, hűtlen kezelésben és magánokirat-hamisításban. Hunvaldot 2014-ben a Kúria jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte két rendbeli hivatali visszaélés miatt az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében. 2015-ben pedig a Szegedi Ítélőtábla jogerősen két és fél év börtönt szabott ki rá hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért az önkormányzat nevében kötött valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt, amelyek mögött nem volt valódi teljesítés. Később az utóbbit a Kúria formai okokból hatályon kívül helyezte. mivel egyesíteni kellett volna az ellene zajló büntetőeljárásokat. A 2020 januárjában született ítélet szerint Hunvaldot jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt egy év letöltendő börtönbüntetést és több mint 27 millió forint pénzbírságot szabott ki. A három előzetesben törtött év beszámítása miatt Hunvaldnak nem kell börtönbe vonulnia, az ítélet nem jogerős.

2014. július 1-jén lemondott kerületi elnöki posztjáról, és az önkormányzati választásokon sem kívánt indulni. 2016. júliusában Hunvaldot újra az erzsébetvárosi MSZP elnökévé választották, a pártból végül 2019 nyarán lépett ki. (Wikipedia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [382]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Egy ingatlanos cég kérte, a Miniszterelnökség pedig azonnal jóváhagyta egy Király utcai műemlékház eladását

A Gulyás Gergely vezette, műemlékvédelemért is felelős Miniszterelnökség a Sunbelt Property Ingatlanforgalmazó Kft. augusztus 31-én beérkezett kérelmére még aznap, augusztus 31-én jóváhagyta, hogy a cég megvásárolja a Király utca 27-es szám alatti védett műemlék besorolású bérházat.

Hunvald idején indított ingatlanbizniszt fejezett be a Fidesz a VII. kerületben, Czeglédyék feljelentést tettek

Hűtlen kezelés gyanújával folytat nyomozást a BRFK gazdasági bűnözés elleni főosztálya egy VII. kerületi ingatlanegyüttes eladása miatt. A bulinegyed közepén lévő épület a Táncművészeti Egyetem oktatóhelye volt, és már Hunvald György polgármestersége idején megindult körülötte a kavarás, de végül csak 2018-ban, a fideszes vezetés idején adta el az önkormányzat 304 millió forintért, nagyjából harmadáron. Az ügyben az új, ellenzéki vezetésű hivatal által megbízott Czeglédy Csaba ügyvédi irodája tett feljelentést.

Elítélték Hunvald Györgyöt, de nem kell börtönbe mennie (Frissítve)

Jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt egy év letöltendő börtönbüntetést és több mint 27 millió forint pénzbírságot szabott ki a Fővárosi Törvényszék Hunvald György szocialista politikusra, volt országgyűlési képviselőre és erzsébetvárosi polgármesterre. A vádhatóság a perújítási eljárásban – amelyet három éve kezdeményezett – több, mint tíz évvel ezelőtti megbízási, illetve munkaszerződések miatt kérte Hunvald György megbüntetését, ennek adott helyt a törvényszék. Ugyanakkor a Hunvaldnak nem kell börtönbe vonulnia, mivel a bíróság beszámította a mintegy három éves előzetes letartóztatásban töltött időszakot a büntetésbe.

Tiltakozásból lemondott a Hunvald-ügy bírája

Újra kell kezdeni Hunvald György szocialista politikus perét, mert az ügyet tárgyaló bíró lemondott a posztjáról.

Megkezdődött Hunvald György ügyében a perújítási eljárás

Megkezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Hunvald György egykori szocialista erzsébetvárosi polgármester ügyében a perújítás, a hűtlen kezelés miatt zajló eljárás csütörtöki tárgyalási napján az eljáró bíró az ügyben korábban született iratokat ismertette.

A Fidesz megígérte a legnagyobb mocskot, de a leszámolásból semmi nem lett

A Fidesz a 2010-es választások előtt nem rejtette véka alá, hogy leszámolásra készül, és mindjárt meg is nevezték a 13 „legmocskosabb” ügyet. Túl sokra nem mentek vele, legalábbis a volt miniszterelnököt nem tudták a vádlottak padjára ültetni, és más MSZP-s politikusok sem kerültek rács mögé.

Perújítást javasol az ügyészség a Hunvald-ügyben

Perújítási eljárást kezdeményezett az ügyészség Hunvald György ügyében. Az MSZP egykori erzsébetvárosi polgármesterét kétszer ítélték el: 2014. július 1-jén a Kúria jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte magánokirat-hamisítás miatt az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében. 2015. április 24-én pedig a Szegedi Ítélőtábla jogerősen két és fél év börtönt rótt ki rá hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért, mert az önkormányzat nevében kötött valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződéseket, ráadásul ezek mögött nem volt valódi teljesítés a vád szerint. Előbbi büntetését előzetes letartóztatása alatt Hunvald már leülte, utóbbi ítéletet pedig május elején helyezte hatályon kívül a Kúria.

Nem kell börtönbe mennie Hunvald Györgynek

A Kúria hatályon kívül helyezte az ítéleteket Hunvald György egykori MSZP-s erzsébetvárosi polgármester hűtlen kezelési ügyében, derül ki a Kúria ítéletéből.

Befektető vagy bulldózer? Arie Yom-Tov ingatlanüzletei Budapesten I.

Egész városrészek arculatát határozzák meg azok a sok száz milliós, olykor milliárdos értékű projektek, amelyeket a fővárosban egyes izraeli tulajdonosi körökhöz köthető, de offshore céghálóban végződő vállalkozások irányítanak. Kevesen tudják, kik állnak a VII. kerület egy részének bulinegyeddé való átalakulása, vagy a Kodály köröndön leégett palota ügyének hátterében.
Találatok: [382]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>