language

Személyek:

Hunvald György highlight_off

Intézmények:

Ügyészség (intézmény) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Hunvald György

Hunvald György (Hunwald György) (Budapest, 1965. július 7.) jogász, Budapest VII. kerületének korábbi MSZP-s polgármestere. 1994 márciusában lépett be az MSZP-be, 1995-től 1998-ig a VII. kerületi MSZP elnökségének tagja, 1998-tól elnöke. 2000-től vezetője az MSZP VI–VII–VIII. kerületi alapszervezet küldöttcsoportjának. 2009. februártól előzetes letartóztatásban volt hűtlen kezelés vádjával. 2010 novemberében emeltek ellene vádat. A vádpontok közt százmilliós csalástól kezdve kerékbilincsek levetetéséig sokféle bűncselekmény szerepel. Az ügyészség szerint Hunvaldék bűnszervezetben dolgoztak. A Fővárosi Törvényszék 2012. február 24-én, 3 év elteltével hozott elsőfokú ítéletet az ügyben. Hunvald Györgyöt a bíróság az ingatlanokkal kapcsolatos csalás vádjában felmentette. Ugyancsak felmentette 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás, illetve 1 rendbeli vesztegetés vádja alól. Ugyanakkor bűnösnek találta a lakáskiutalások és a szerződések kapcsán hivatali visszaélésben, hűtlen kezelésben és magánokirat-hamisításban. Hunvaldot 2014-ben a Kúria jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte két rendbeli hivatali visszaélés miatt az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében. 2015-ben pedig a Szegedi Ítélőtábla jogerősen két és fél év börtönt szabott ki rá hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért az önkormányzat nevében kötött valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt, amelyek mögött nem volt valódi teljesítés. Később az utóbbit a Kúria formai okokból hatályon kívül helyezte. mivel egyesíteni kellett volna az ellene zajló büntetőeljárásokat. Az ügyben hozott ítéletek Hunvaldot jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt letöltendő börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték, ám a három előzetesben törtött év beszámítása miatt Hunvaldnak nem kellett börtönbe vonulnia. 2023-ban a Kúria megsemmisítette az összes, őt eddig elmarasztaló ítéletet, mivel törvénysértések sora történt az eljárásokban (bűnösségéről ugyanakkor nem hozott döntést).

2014. július 1-jén lemondott kerületi elnöki posztjáról, és az önkormányzati választásokon sem kívánt indulni. 2016. júliusában Hunvaldot újra az erzsébetvárosi MSZP elnökévé választották, a pártból végül 2019 nyarán lépett ki. Időközben jogászként ledoktorált és dr. Hunwald György néven tevékenykedik. (Wikipedia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Újra a börtönviselt Hunvald vezeti a VII. kerületi MSZP-t

Újra Hunvald György vezeti az erzsébetvárosi MSZP-t. A korábban másfél évre ítélt, de már szabadult politikust nagy többséggel választották kerületi vezetővé a helyi szocialisták.

Börtönre ítélt szocialisták együtt a jogállamért

Családias a hangulat, hatvanan gyülekeznek. Ingyen van az ásványvíz, bubis.

Lefokozták a hibázó ügyészt

Lefokozással felérő áthelyezéssel "büntették" tavasszal azt az ügyészt, akivel szemben fegyelmi eljárást is indítottak, amely - nem jogerősen - megállapította, hogy a vádhatóság képviselőjeként sorozatos mulasztásokat követett el egy büntetőügyben. Megírtuk: ő volt az, aki több jelentős elszámoltatási perben - a Hunvald-Weinek, a Hagyó-, és a Molnár-Lakos ügyben - előkészítette a vádiratot, illetve képviselte a vádat. Az ügyészt szakmai alkalmatlanságra hivatkozva akár hivatalvesztéssel is sújthatják.

A pártatlanság vélelme

Egyre-másra hamis vagy legalábbis hanyagul kidolgozott vádnak bizonyul az elszámoltatási bűnlajstrom, ami mind kínosabb a kormányzatnak. A célszemélyek eséllyel keresnek elégtételt a bíróságokon.

A főügyészség nem tudja, hogy jött rá a lehallgatásra Hunvald

A Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette, hogy lehallgatták Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármestert, aki valahonnan tudomást szerzett erről. Az ügyészségi szóvivő szerint adatok merültek fel arra, hogy Hunvald megpróbálta befolyásolni az ellene folyó eljárást.

Hunvald tudta, lehallgatják

Hihetetlenül magabiztos volt a 2009. februári letartóztatása előtti egy évben is Hunvald György, Erzsébetváros korábbi MSZP-s polgármestere, akit 24 társával együtt különösen jelentős kárt okozó csalással és más bűncselekményekkel vádolt meg az ügyészség – derült ki a Magyar Nemzet birtokába került nyomozati iratokból, a lehallgatott telefonbeszélgetésekből.

Ennyit emberölésért szoktak adni

Nincs összehasonlítási alap, de Zuschlag János 8,5 éves börtönbüntetése, aminek letöltése alól nem kaphat kedvezményt, aránytalanul súlyosnak tűnik.

A szocialisták harcban állnak az igazságszolgáltatással

A köztársasági elnök szerint veszélyezteti az államszervezet demokratikus működése iránti bizalmat a miniszterelnök szombati kijelentése, amikor azt állította, hogy az ügyészség és a bíróság egyes esetekben a Fidesz érdekei szerint jár el. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács pénteken rendkívüli ülésen tárgyal a kormányfő kijelentéseiről.
Találatok: [10]  Oldalak:   1