language

Személyek:

Hunvald György highlight_off
Váradi Éva highlight_off

Hunvald György

Hunvald György (Budapest, 1965. július 7.) Budapest VII. kerületének korábbi MSZP-s polgármestere. 1994 márciusában lépett be az MSZP-be, 1995-től 1998-ig a VII. kerületi MSZP elnökségének tagja, 1998-tól elnöke. 2000-től vezetője az MSZP VI–VII–VIII. kerületi alapszervezet küldöttcsoportjának. 2009. februártól előzetes letartóztatásban volt hűtlen kezelés vádjával. 2010 novemberében emeltek ellene vádat. A vádpontok közt százmilliós csalástól kezdve kerékbilincsek levetetéséig sokféle bűncselekmény szerepel. Az ügyészség szerint Hunvaldék bűnszervezetben dolgoztak. A Fővárosi Törvényszék 2012. február 24-én, 3 év elteltével hozott elsőfokú ítéletet az ügyben. Hunvald Györgyöt a bíróság az ingatlanokkal kapcsolatos csalás vádjában felmentette. Ugyancsak felmentette 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás, illetve 1 rendbeli vesztegetés vádja alól. Ugyanakkor bűnösnek találta a lakáskiutalások és a szerződések kapcsán hivatali visszaélésben, hűtlen kezelésben és magánokirat-hamisításban. Hunvaldot 2014-ben a Kúria jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte két rendbeli hivatali visszaélés miatt az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében. 2015-ben pedig a Szegedi Ítélőtábla jogerősen két és fél év börtönt szabott ki rá hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért az önkormányzat nevében kötött valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt, amelyek mögött nem volt valódi teljesítés. Később az utóbbit a Kúria formai okokból hatályon kívül helyezte. mivel egyesíteni kellett volna az ellene zajló büntetőeljárásokat. A 2020 januárjában született ítélet szerint Hunvaldot jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt egy év letöltendő börtönbüntetést és több mint 27 millió forint pénzbírságot szabott ki. A három előzetesben törtött év beszámítása miatt Hunvaldnak nem kell börtönbe vonulnia, az ítélet nem jogerős.

2014. július 1-jén lemondott kerületi elnöki posztjáról, és az önkormányzati választásokon sem kívánt indulni. 2016. júliusában Hunvaldot újra az erzsébetvárosi MSZP elnökévé választották, a pártból végül 2019 nyarán lépett ki. (Wikipedia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Másfél év börtönt kapott Hunvald György

A Fővárosi Törvényszék egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte Hunvald György volt szocialista polgármestert, és két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Lakáskiutalás a csókosoknak

Már nem csupán hivatali visszaéléssel, hanem újabb vádpontokban is hűtlen kezeléssel vádolja az ügyészség Hunvald Györgyöt, Gál Györgyöt és Kardos Pétert a polgármesteri keretből történt lakáskiutalások kapcsán.

A büfében keresték a strómanokat

Újra megtelt a vádlottak padja a Fővárosi Bíróságon, mivel a Fővárosi Ítélőtábla döntése értelmében mégsem évült el a közokirat-hamisítás bűncselekménye az erzsébetvárosi ingatlancsalási büntetőperben a strómanok ügyében.

A Gál-Hunvald duó ismét börtönbe vonul

Ismét be kellett vonulnia a börtönbe Gál Györgynek és Hunvald Györgynek. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítélet kihirdetéséig rendelte el előzetes letartóztatásukat, amelyre legkorábban az év végén kerülhet sor.

Kényes kérdésekkel idegesítette fel az ügyész Hunvaldot

Megfenyegette a telefonját lehallgató hivatalos személyeket, az erzsébetvárosi ingatlanügyek "elsikálásáról" és "Big George"-ról beszélt az ügyészség szerint korábban Hunvald György, akit csütörtökön a bíróságon faggattak az őt ért vádakról. Az ügyésznek sikerült zavarba hoznia Hunvaldot a lehallgatott telefonbeszélgetéseiből vett idézetekkel, a láthatóan ingerültté vált politikus közölte, hogy csak később hajlandó válaszolni ezekre a kérdésekre.

Az ügyészség miatt becsődölt cégéről beszélt Hunvald a bíróságon

Igazságtalanul vette zár alá a vagyonát az ügyészség, emiatt felesége repülős cége is csődbement - mondta Hunvald György a Fővárosi Bíróságon perének keddi tárgyalásán. A korábbi erzsébetvárosi polgármester szerint a neki dolgozó tanácsadók a váddal ellentétben igazi munkát végeztek, például gyermeküdültetést szerveztek kelet-európai városokban. Hunvald egy tanácsadói állás elintézését ismerte el, ezt elhunyt édesanyja miatti gyásszal indokolta.

Gál György csak a 19 éves barátnőjére emlékezett (+videó)

Az erzsébetvárosi ingatlanpanama elsőrendű vádlottjának meghallgatásával folytatódik a Hunvald-per a Fővárosi Bíróságon. Gál György vallomása kedden kezdődött, akkor az ingatlanügyekről kérdezték.

A szeretőjének adott lakást magyarázta a Hunvald-ügy egyik vádlottja

Bevett gyakorlat volt Erzsébetvárosban, hogy az önkormányzati képviselők saját belátásuk alapján lakásokat oszthattak lényegében bárkinek - mondta vallomásában az erzsébetvárosi ingatlanügy elsőrendű vádlottja. Gál György azt is mondta, hogy akkor 19 éves szeretőjének azért szerzett lakást, mert támogatta a fiatalok lakáshoz jutását.
Találatok: [9]  Oldalak:   1