language

Kulcsszavak:

hűtlen kezelés highlight_off
sikkasztás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [310]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

158 millió forint közpénz nyomában: pótmagánvádas eljárást indít Pécs

A város gazdálkodását átvilágító jogászok szerint a hatóságok egy könnyen leleplezhető sikkasztás vizsgálatát azért zárták le eredménytelenül, mert az ügy egy fideszes érdekkört érint.

Súlyos korrupciós ügyek és doppingcsalás miatt indulhat eljárás Aján Tamás ellen

A német közszolgálati televízió oknyomozása szerint 5,5 millió dollár tűnt el a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségtől. Az ARD dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával. Eszerint a 2008 és 2017 között olimpián és világbajnokságon érmes súlyemelők csaknem felét nem ellenőrizték a felkészülési időszakban, edzőtáborban.

OLAF-jelzések: a négyes metró ügyével sem boldogult a magyar nyomozóhatóság

A szocialisták idején kezdődött, és a Fidesz kormányzása idején fejeződött be a négyes metró építése. A beruházáshoz az Európai Unió 181 milliárd forint támogatást adott, ám később az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) arra jutott, hogy súlyos szabálytalanságok miatt ebből mintegy 60 milliárd forintot visszakér. Itthon eljárás indult vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt is a metróépítés kapcsán, ami a Fidesznek kiváló lehetőség volt az MSZP-SZDSZ szapulására, de a magyar hatóságok szerint nem történt bűncselekmény. Az Alstom-metrókocsik beszerzése ügyében ugyan történt vádemelés, azonban a vádlottak egyike sem vezető beosztású vagy közszereplő.

Nehéz ügy lesz visszafizettetni Kocsisékkal az MVM milliárdos „alkotmányos költségét”

Február végén másodfokon, nem jogerősen öt év börtönre ítélte, és társaival együtt mintegy kétmilliárd forint visszafizetésére kötelezte a Pécsi Ítélőtábla Kocsis Istvánt, az MVM Magyar Villamos Művek 2005-2008 közötti vezérigazgatóját az állami vállalattól obskúrus offshore cégek közbeiktatásával meglovasított euró-tízmilliók hűtlen kezeléséért. Feleségét, Kocsis Istvánnét a bírói tanács orgazdaságban és pénzmosásban találta bűnösnek, felfüggesztettet kapott, egykori tanácsadóját, Szász Andrást pedig bűnsegédként ítélték letöltendő börtönre a tíz éve húzódó ügyben. Az Átlátszó kutatása szerint a Kocsis házaspár egy milliárdos értékű leányfalusi birtokon él, ahová egy ibizai ingatlanvállalkozás magyarországi képviselete is be van jegyezve, de a végrehajtó dolgát nehezítheti, hogy a birtokot eleve az akkor tizenéves gyerekei nevére vásárolta az állami cégvezér egy szakszervezettől.

600 millióval drágul a washingtoni nagykövetség

Itt a legújabb fejlemény a Quaestor-botrányban

Az úgynevezett Quaestor-ügyben a Fővárosi Főügyészség kiterjesztette a vádat egy közel 1,3 milliárd forintos sikkasztási cselekményre is. A soltvadkerti ügyrészben emellett megtörtént a korábbi ügyészi indítvány szerinti egyesítés - adta hírül a Fővárosi Főügyészség.

Vádkiterjesztés, ügyegyesítés – Itt vannak a legújabb fejlemények a Quaestor-ügyben

A Fővárosi Főügyészség kiterjesztette a vádat egy közel 1,3 milliárd forintos sikkasztási cselekményre, a soltvadkerti ügyrészben emellett megtörtént a korábbi ügyészi indítvány szerinti ügyegyesítés – közölte a fővárosi főügyész.

Letöltendő börtönre ítélték Kocsis Istvánt

A korábbi felmentések után Kocsis Istvánt néhány perce öt év letöltendő börtönre ítélte az állami MVM milliárdjainak kisíbolása ügyében másodfokon döntő Pécsi Ítélőtábla. Az ex-cégvezér a határozatra személyesen nem volt kíváncsi, de a végső döntést úgyis a Kúria hozza meg.
Találatok: [310]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>