language

Akták:

A TV2 eladása highlight_off

Lapok:

A TV2 eladása

A TV2 eladása

A második legnagyobb magyar kereskedelmi tévét, a TV2-t is magában foglaló, veszteségesen működő MTM-SBS Zrt. vállalatcsoport értékesítését már korábban is fontolgatta német tulajdonosa, a ProSiebenSat.1 cégcsoport, mely meg kívánt válni kelet-európai cégeitől. Végül 2013. december 23-án jelentették be, hogy a SuperTV2, FEM3, PRO4 kábelcsatornákat is portfóliójában tudó MTM-SBS-t annak minden eszközével Simon Zsolt TV2-vezérigazgató és Yvonne Dederick gazdasági igazgató cégei megvásárolták. Az ellenzék olvasatában Fidesz-közeli háttéremberek álltak a fedezetlen tranzakció mögött, amit az új tulajdonosok a TV2-höz érkező állami hirdetési bevételekből akarnak fedezni. Simon és Dederick deklaráltan kellő magántőke nélkül vették át a vállalat 100 %-os részvénycsomagját. Ez szintén azt a teóriát erősíti, hogy a TV2 valóban kormányközeli befektetők érdekeltségébe került. A TV2 közleményt adott ki, amely szerint, „a ProSiebenSat.1 olyan eladói hitelkonstrukcióban adta el a céget, amely alapján a vevők az eladási árat bizonyos, a szerződésben meghatározott idő alatt törlesztik. Korábban Nyerges Zsolt cégét, az Infocentert emlegették, mint ami kitartóan próbálkozik egy országos kereskedelmi csatorna felvásárlásával. 

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

A TV2 körüli kavarás 2015. szeptemberében folytatódott, amikor Andy Vajna cége, a Magyar Broadcasting Co. Kft. bejelentette, hogy megvette a csatornacsaládot Yvonne Dederick és Simon Zsolt cégvezetőktől. Két órával később Fonyó Károly - Simicska Lajos üzlettársa - cége, a Megapolis Média jelezte: ők már kedden éltek opciós jogukkal, és övék a tévé. A csatorna később kiadott egy közleményt, amelyben azt állították: a Megapolis opciós joga annak a kölcsönnek volt a biztosítéka, amit Yvonne Dederick és Simon Zsolt, a TV2 vezetői egy szintén Simicska-közeli forrásból vettek fel, hogy megvásárolhassák a TV2-t a korábbi, német tulajdonosoktól. Azt írják, hogy ennek a kölcsönnek a felét a közlemény szerint rövid időn belül visszafizették, a másik felét viszont állítólag egy szóbeli megállapodás alapján egyelőre nem kellett kifizetniük, és a kölcsönt nyújtó nem is kérte az utóbbi időben a pénz visszafizetését.


Mindez azt látszik bizonyítani, hogy már a 2013-as tulajdonoscserénél Simicskáék voltak a háttérben, a csatorna sorsa azonban minden valószínűség szerint a bíróságon dől el.

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

A Takarékbank-vezéré lesz a TV2-csoport

A Mészáros Lőrinccel is jó viszonyban levő Vida József nagybefektető érdekeltségébe kerül a TV2 teljes médiaportfóliója, ha a GVH is rábólint. A bizalmi vagyonkezelő társaság tulajdonosa Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, aki alig egy hónappal ezelőtt, április 15-én jelentette be, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat a TV2 Média Csoport Zrt. megszerzésére. Az üzletembernek a média mellett a pénzügyi szektorban és a banki informatika területén, illetve az ingatlankezelés és a pénzügyi tanácsadás területein is sok befektetése van. Vida a Budapest Bankkal is szemez.

A TV2 vesztesége a légypiszok az állami pénzekkel kitömött sajtó makulátlan mérlegében

Szinte kivétel nélkül nagy profitot termeltek a kormányhoz hű médiacégek. Az állam pumpálja a közpénzt a hirdetésekbe, így aztán torzul a piac, de mindenhova eljut a kormányzati reklám, a hatalom kedvenc vállalkozói pedig nagyot nyernek.

A szabad sajtónak ára van. A fideszesnek is. És azt is ön fizeti

Adómilliárdokat töm az állam olyan magánkézben lévő médiumok zsebébe, melyek minden erejükkel megpróbálják alátámasztani a kormánypárt üzeneteit.

Lázár: Vajna nyugodtan lehet TV2-tulaj és kormánybiztos is egyben

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint azért nem lehet összeférhetetlenségről beszélni Andy Vajna ügyében, mert az csak akkor áll fenn, ha a kormánybiztosi pozíciót miniszter, államtitkár, közigazgatási államtitkár vagy helyettes államtitkár tölti be, a filmügyi kormánybiztos pedig nem számít állami vezetőnek.

Közpénzből vásárolgat Andy Vajna?

Az Együtt Szijjártó Pétert kérdezi, valamint kikéri a MEHIB és az Eximbank szerződéseit: ugyanis úgy sejtik állami kölcsönből vehette meg Andy Vajna a TV2-t. Szigetvári Viktor pártelnök szerint végre ki kell deríteni, hogy állami pénzből épül-e a fideszes médiabirodalom.
Találatok: [6]  Oldalak:   1