language

Lapok:

Akták:

Kormány vs. Norvég Alap highlight_off

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Kormány vs. Norvég Alap

Kormány vs. Norvég Alap

2014 tavaszán a KEHI a Miniszterelnökség utasítására kezdte el a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott szervezetek vizsgálatát, melynek végén több szervezetet feljelentett. A vizsgálatot a hivatalos kommunikáció miatt azért kezdeményezte – a látszat szerint – Lázár János, mert az NCTA-támogatásokat kezelő konzorcium egyik tagja, az Ökotárs Alapítvány esetében LMP-s kötődést és emiatt politikai elfogultságára utaló körülményeket véltek felfedezni. A KEHI-vizsgálat törvénytelensége miatt – mely az NCTA működésére vonatkozó nemzetközi megállapodásból következik – több más, Norvég Alap által támogatott szervezet visszautasította az adatszolgáltatást a KEHI részére, Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke pedig hivatali visszaélés miatt feljelentést tett.

2014 augusztusában a KEHI vizsgálata során talált szabálytalanságok miatt sikkasztás gyanújával nyomozás indult az Ökotárs Alapítvány ellen, majd szeptember 8-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) házkutatást tartott az Ökotárs, illetve egy másik, Norvég Alap pályázatokat ellenőrző konzorciumi tag, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítványnak (DemNet) irodájában. (A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015 elején – helyt adva az Ökotárs panaszának  – kimondta a razzia törvénytelenségét.)

2014 őszén a KEHI költségvetési csalás gyanújával a NAV-nál is feljelentést kezdeményezett, amely az érintett konzorciumi szervezetek adószámának felfüggesztését eredményezte. Pár hónappal később a bíróság döntésével a szervezetek visszakapták adószámukat, a nyomozást pedig 2015 őszén a NAV bűncselekmény hiányában megszüntette az Ökotárs Alapítvány és a többi, 17 vizsgált szervezettel szemben – a lezárult ügyészségi vizsgálat csupán adminisztrációs hibákat tárt fel a norvég pénzeket felhasználóknál. Később kiderült, hogy a KEHI-vizsgálatot eredetileg személyesen Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezte

2015 decemberében Norvégia és Magyarország között paktum született a Norvég Alappal kapcsolatban; ebben a magyar kormány írásbeli garanciát vállalt, hogy nem éri atrocitás a norvégok által támogatott civileket. A 2014-15-ös forrásbefagyasztást követően 2016-tól ismét megkezdődtek a tárgyalások a két állam között, mivel azonban egészen a 2021-es határidőig nem sikerült megegyezniük abban, hogy a pályázók közül melyik szervezet legyen a független alapkezelő (a magyar kormány nem fogadta el, hogy a pályázaton legtöbb pontot elérő Ökotárs Alapítvány kapja a megbízást), a magyar állam végül 77 milliárd forint támogatástól esett el

A az így kieső Norvég Alap helyett a kormány 2021-ben egy új pályázati alapot hozott létre, a Városi Civil Alapot, melynek 4 milliárdos keretösszegéből jellemzően Fidesz-közeli szervezetek részesülnek.


 

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [50]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5

Feljelentett a Kehi egy szervezetet a norvég pénzekkel kapcsolatban

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a Norvég Alap felhasználásának ellenőrzése keretében jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja miatt feljelentést tett egy szervezet ellen, egyben piacfelügyeleti eljárást kezdeményezett a Magyar Nemzeti Banknál (MNB).

Norvég alapok - Miniszterelnökség: a magyar kormány mielőbb lezárná a vitát

A magyar kormány a norvég kormánnyal fennálló vitájának gyors és eredményes lezárásában érdekelt, és visszautasítja, hogy Magyarország alapvető demokratikus értékek iránti elkötelezettségét bárki kétségbe vonja. Mindezt az a levél tartalmazza, amelyet a Miniszterelnökség pénteken küldött el az Európai Unió, a NATO, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet tagországai Budapesten akkreditált nagyköveteinek, válaszul Vidal Helgesen norvég európai ügyi miniszter megnyilatkozásaira.

Még nem kopogtattak a norvégoknál a magyar rendőrök

A Norvég Alap továbbra is az Ökotárs Alapítvány mellett áll, még akkor is, ha az ellen éppen a norvég pénzek kezelésével kapcsolatban most már rendőrségi nyomozás is indult sikkasztás gyanúja miatt – tudta meg a hvg.hu. A brüsszeli székhelyű forráselosztó irodájukat még nem érte le a hatósági eljárás, pedig az Ökotárstól bekért dokumentumok közül az alapítvány szerint több az ő birtokukban van.

Rutinos feljelentgető fideszes nyomta fel a Norvég Civil Alapokat

Fideszes e-mail címről érkezett az a bejelentés, amelynek nyomán az ügyészség vizsgálódni kezdett a Norvég Civil Alapok felhasználásának ügyében, és adatokat kért az Ökotárs Alapítványtól. Tényi István V. kerületi Fidesz-tagot korábban politizálás miatt elbocsátották egy alapítványi iskolából, ő tett bejelentést volt munkaadója ellen. Korábban az őt elbocsátó iskola ellen is bejelentést tett.

RTL Klub: Norvég pénzből épült zajvédő előtt pózolt Papcsák

Ha nincs nem fizet a Norvég Alap, akkor olyan tajvédő fal sem épül, mint amivel nemrég büszkélkedett a zudlói fideszes polgármester - derült ki az RTL Klub híradójából, amely most a civilek elleni kormányzati hadjáratról készített riportot.

Nyílt levélben érkezett dorgálás Lázárnak Strasbourgból

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa a civil szervezetek elleni Kehi-vizsgálatok miatt aggódik. Arra kérte a kormányt, függesszék fel a civilek kiemelt ellenőrzését, amíg meg nem teremtik az eljárás törvényi feltételeit. A Miniszterelnökséget vezető miniszter levélben válaszolt Nils Muiznieksnek.

A KEHI folytatja a nyomást, az Ökotárs tiltakozik

Újabb érzékeny adatokat kér be a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a Norvég Civil Támogatási Alapot kezelő Ökotárs Alapítványtól. Az Ökotárs tiltakozik, véleményük szerint a KEHI célja nem más, mint lejáratni az NCTA-t és minden eddiginél alaposabban listázni a civil szereplőket.

A CÖF nagyon látná az ellenzéki erők "anyagi bázisát"

A békemeneteket is szervező CÖF és a CÖKA szerint a Norvég Civil Alap pályázóinak állami ellenőrzése nemcsak lehetséges, hanem kötelező is, ráadásul így láthatóvá válik az "ellenzéki erők anyagi bázisa" is. Választ várnak arra, hogy az egymilliárdos keret 40 százaléka miért csupán 10-15 pályázóhoz jut el, és miként lehetséges, hogy a pályázati támogatásra szánt összegek hosszú ideig parkolnak az alapítvány számláján.
Találatok: [50]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5