language

Lapok:

Személyek:

Rétvári Bence highlight_off

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Rétvári Bence

Rétvári Bence Máté (Budapest, 1979. december 10. -) jogász végzettségű politikus (Fidesz-KDNP). 2006 és 2010 között a Fővárosi Önkormányzat képviselője, 2008 óta országgyűlési képviselő, 2018 óta pedig Pest megye 4. számú választókerületében (Vác) van egyéni képviselői mandátuma. 2010 és 2014 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára, majd 2014 és 2022 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese. 2022-től a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese. Államtitkársága alatt tagja volt a Makovecz Campus Alapítvány kuratóriumának.

Rétvári Bence köré alapítványok hálózata szerveződik, amely intézmények Rétvári államtitkársága alatt együtt összesen több milliárd forint állami támogatást kaptak az EMMI-től. Nyilvános megjelenéseit például rendszeresen a Dunakanyari Védegylet Alapítvány (DVA) biztosítja, melynek kurátora a KDNP parlamenti frakciójának titkára, Bajor Gergő. Az alapítvány a 2018-as választás kampányidőszaka alatt 8 millió forint állami támogatást kapott olyan rendezvényekre, amelyek köztudottan Rétvári kampányát szolgálták. A Zebegényben található Millenniumi Dohány Pavilon felújítását, amellyel a DVA által alapított Milleniumi Pavilon Alapítványt bízták meg, és amelynek tulajdonosa a Családháló Alapítvány, az ingatlan megvásárlását 137 millió forint állami támogatásból finanszírozta. Az alapítvány 3,52 milliárd forintból valósíthatja meg az épület helyreállítását.

Rétvári Bence kampányát olyan médiavállalkozások is támogatják, mint a Dunakanyar Média Alapítvány és az Aktív Dunakanyar Alapítvány, amelyek a gödi Samsung gyár iparűzési adójából finanszíroznak kormánypárti hírportálokat és fesztiválokat. A Hellodunakanyar Kft. – melynek tulajdonos-ügyvezetője Zámbó Emese, aki korábban az EMMI kommunikációs vezetője volt – számos rendezvényt szervezett Rétvári Bencének, valamint a VacOnline.hu kiadásán keresztül népszerűsíti a térség Fideszes politikusait.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Momentum: Egy 400 milliárdos NER-közeli megbízás miatt kell kirúgni kórházi dolgozókat, az államtitkár nem cáfolt

Országszerte kórházi dolgozók veszítik el a munkájukat a Momentum szerint, méghozzá az intézmények létesítmény-üzemeltetési feladatainak egy NER-közeli cégnek 400 milliárd forint értékű megbízással való átadása miatt. A Belügyminisztérium államtitkára szerint tényleg lehetnek kirúgások, de a cél a spórolás.

Pátyra, egy állami óriásraktárba költöztetik a nem használt lélegeztetőgépek ezreit

Most még havonta 82,5 milliót költ az állam a gépek tárolásáért, de hamarosan egy állami tulajdonú raktárba viszik őket, ahol a teljes egészségügyi stratégiai készletet is tárolják majd.

Száraz István túladna zebegényi szállodáján, aki több száz millió állami támogatást kapott a beruházásra

A NER-közeli vállalkozó pár éve a Kisfaludy-program keretében kapott 300 millió forintos támogatást az államtól egy hotel megépítésére a Dunakanyarban. A szálloda végül nem épült meg, a telket és a terveket pedig Száraz most már eladná, amit azzal indokol, hogy a mostani gazdasági helyzetben nagyon drága lenne a kivitelezés.

Botrányosan foglalták el a szemétszállító céget, hogy aztán minden ugyanúgy maradjon

Bár az egyik legnagyobb önkormányzati hulladékgazdálkodási társulás éléről sikeresen kiszorították az ellenzékben politizáló Gémesi Györgyöt, a szakmai képtelenségek sora folytatódik.
Találatok: [4]  Oldalak:   1