language

Kulcsszavak:

idegenforgalom highlight_off

Intézmények:

Magyar Turizmus Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

A kormány kiállított egy 300 milliárd forintos, biankó csekket

Olyan fejlesztésekre költi 2030-ig a Magyar Turisztikai Ügynökség az öt kiemelt turisztikai fejlesztési térségre kapott állami pénzt, amilyenekre csak akarja. Eddig 300 milliárd odaítéléséről döntött a kormány, de messze még 2030.

Lazán bántak az állami vagyonnal

Ellenőrizhetetlen módon bánt az állami vagyonnal a Magyar Turisztikai Ügynökség és elődje, a Magyar Turizmus Zrt. - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a szervezetek 2012-2015 közötti gazdálkodásának vizsgálatát lezáró jelentésében.

Helikopterről szórtuk a pénzt a gyógyfürdőkre

Matolcsy 2000-ben, új gazdasági miniszterként az állami gyógyfürdőfejlesztésben látta a gazdaságfejlesztés eljövendő mintaprogramját. Itt még célokat is kitűztek, tehát meg lehet nézni, hogy mindez hogyan sikerült. Azóta kiderült, hogy egy 1975-ös fejlesztési tervre építették az országos stratégiát. A laza tervet nagyon hebehurgya megvalósítás követte, és a legkritikusabb kérdésekkel mintha nem is foglalkozott volna az állami irányító. Úgy néz ki, hogy semmi nem valósult meg a célokból. Sőt, mintha érdemi hatása se lett volna a nagy pénzszórásnak. Bár sokkal több fürdőnk lett, ezek ma is ugyanazokkal problémákkal küzdenek, amik már az első fejlesztési tervbe is bele voltak kódolva.

Orbán Ráhel lemond a pénzjutalmáról

Hatvanezer forintos jutalmat nyert Orbán Ráhel a Magyar Turizmus Zrt. szakdolgozati pályázatán, de a miniszterelnök lánya nem veszi fel ezt az összeget, hanem a Corvinus Egyetem egyik szakkollégiumának ajánlja fel. A Corvinuson azt mondták, hogy a záróvizsga-bizottságok és a bírálók véleménye alapján nevezték be Orbán Ráhel dolgozatát a pályázatra, és a gazdaságföldrajzi tanszékvezető szerint Orbán Ráhel az aláírásával közreműködött a pályázat továbbításában.

A konzulensétől kapott díjat Orbán Ráhel

Kedd délután nyilvánosságra hozták Orbán Ráhel szakdolgozatát, miután kiderült, hogy a Magyar Turizmus Zrt. az ő dolgozatát találta az egyik legjobbnak a 38 pályamunka közül. A miniszterelnök lánya dolgozatában 68 oldalon át vizsgálja a könnyűzenei fesztiválok szervezési és versenyképességi kérdéseit. A díjat saját konzulense adta át neki.
Találatok: [7]  Oldalak:   1