language

Kulcsszavak:

(igazságügyi) szakértő highlight_off
vesztegetés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Letöltendő börtönre ítélték Magyarország egyik legismertebb gyermekpszichiátriai szakértőjét

Két és fél év letöltendő börtönbüntetésre és öt év foglalkozástól eltiltásra ítélte korrupciós ügyben a Fővárosi Törvényszék szerdán első fokon Sófi Gyulát, aki a vádban szereplő időszakban a Heim Pál Gyermekkórház pszichiátriai osztályának vezetője volt.

Így szerzett több mint félmilliárdot Kiss Szilárd

Az Index birtokába került dokumentumok szerint Kiss cége, a 2003-ban alapított Monte Tokaj 2008 és 2011 között több kölcsönszerződés alapján összesen 660 millió forint hitelt vett fel a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezettől.

Jogerősen felmentették Tasnádi Pétert

A Fővárosi Ítélőtábla másod fokon, jogerősen is felmentette Tasnádi Pétert egy igazságügyi szakértő megvesztegetésével kapcsolatos vád szerdán kihirdetett ítéletében. A pénteken szabaduló, egy másik ügyben emberölés miatt hét év szabadságvesztésre ítélt Tasnádit azzal vádolta az ügyészség, hogy 2006-ban hárommillió forintot adott egy orvos szakértőnek azért, hogy egy ellene folyó másik eljárásban számára kedvező szakvéleményt adjon, írja az MTI.

Moszkvai magyar ingatlaneladás: épületes bukta

Megdőlni látszik a vád egy része a moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladásának perében. Az értékbecslők ugyanis a múlt héten lényegében visszavonták a vád alapjául szolgáló saját jelentésüket.

Várost vigyenek! – Mit kaphat Rogán az V. kerületi ingatlanok leárazásáért?

A nyilvánosságba nagy svunggal berobbanó önkormányzati ingatlanügyek többnyire nem állnak meg a bíróság előtt. Az eljárás akár évtizedes elhúzódása ellenben szinte garantált.
Találatok: [5]  Oldalak:   1