language

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1746]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Földprogram négyszázezer hektárig

Negyven százalékkal növelte a kibocsátást a magyar mezőgazdaság az elmúlt négy évben, ez történelmi rekord, a fenntartható növekedés az agráriumban viszont több tényezőtől is függ - jelentette ki lapunknak Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Hangsúlyozta, hogy nem hallgat a tárca a Kiss Szilárd-ügyben: aki törvényt sért, annak számolnia kell a következményekkel.

Jogerős ítélet: nem bűnös Hernádi Zsolt

Apróbb módosításokkal, de jogerősen helybenhagyta tegnap a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen indult büntetőügyben hozott elsőfokú, felmentő ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla – közölte a távirati iroda.

Az áfacsalások nem vizsgálhatóak a parlamentben a nyomozás végégi

Feltehetően nem vizsgálhatná az áfacsalási ügyeket parlamenti vizsgálóbizottság mindaddig, amíg zajlik a nyomozóhatóság büntetőeljárása - mondta az Országgyűlés igazságügyi bizottságának fideszes alelnöke azt követően, hogy a testület levette napirendjéről az ezzel kapcsolatos LMP-s kezdeményezést.
Találatok: [1746]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>