language

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2307]  Oldalak:   <<  <  179 180 181 182 183 184 185 186 187 188   >  >>

Így kezdi elveszteni közvagyonjellegét a zánkai gyerektábor

Közpénzmilliárdokból puccos nyaralóhellyé alakítja egy Fidesz-közeli alapítvány az egykori zánkai úttörőtábort, ahol kerítéssel szűkítik a gyerekek felségterületét. Aligha ők lesznek az új létesítmények fő haszonélvezői.

Nem csoda, hogy Mészáros Lőrinc bevásárolt a Balatonon, ötmilliárdot szán az állam kempingfejlesztésre

Decemberben döntött a kormány arról, hogy ötmilliárdot ad a balatoni kempingek fejlesztésére. Mészáros Lőrinc köre gyorsan kapcsolt.

Jászai Gellért kontra Jászai Gellért: vételi ajánlat a Konzumra

Jászai Gellért és Mészáros Lőrinc növelné a részesedését a Konzum Nyrt.-ben, de Jászai Gellért – mint a Konzum igazgatóságának a tagja – ellenzi az ajánlat elfogadását. Ilyen furcsaságokhoz vezethet a tőkepiaci törvények betartása.

Mészáros Lőrinc épp megvette a fél Balatont

Az egyik legnagyobb balatoni turisztikai cég, az egykor állami Balatontourist gazdát cserélt: Mészáros Lőrinc Konzum Zrt.-je és magánszemélyként állandó jellegű üzlettársa és barátja, Jászai Gellért vette át a céget – derül ki a tőzsdei cég közleményéből.

Mészáros Lőrinc cége felvásárolta a balatoni kempingek nagy részét

A Konzum Nyrt. közleményt adott ki, ebben azt írják, a cég résztulajdonában álló BLT Group Zrt. felvásárolta a legnagyobb balatoni turisztikai vállalatot, a Balatontouristot.

Nekik hoz hasznot a Puskás stadion építése

A kiemelt kormányzati beruházásként megvalósuló Puskás stadion építésébe a fővállalkozó Magyar Építő-ZÁÉV páros alvállalkozóként bevonja többek közt a WHB-t, Mészáros Lőrincék CLH Kft.-jét, a Köztit, a Reneszánsz Zrt.-t, és jut munka a KÉSZ-nek is.

Mészáros Lőrinc a gyerekeit ülteti be új tőzsdei cége igazgatóságába

Közzétette a közgyűlési előterjesztéseit a Konzum, amiben a szokásos pontok mellett talán egy érdekesebb van, amiben új igazgatósági tagok megválasztásáról dönt majd az április 26-án tartandó közgyűlés. Az egyik igazgatósági tag, Forczek László lemond igazgatósági tagságáról, ezen felül a Konzum további két igazgatósági tisztséget alapít, a megüresedő pozíciókba pedig Mészáros Lőrinc három gyermekét, Mészáros Ágnest, ifj. Mészáros Lőrincet és Mészáros Beatrixot választhatja meg a közgyűlés. Az igazgatóság elnökének tiszteletdíja havi 50, az igazgatósági tagok tiszteletdíja havi 35 ezer forint. Mészáros Lőrinc gyermekei egyébként aktívak a családi holdingban, ott vezető pozíciókat töltenek be.

Ha így folytatja, Mészáros Lőrincé lesz fél Murau

Hétfőn írtuk meg, hogy Mészáros Lőrincnek milyen érdekeltségei és üzleti kapcsolatai vannak külföldön, de a miniszterelnök vállalkozó-barátja olyan tempóval szippantja be a határon túli bizniszeket, hogy azt követni is nehéz.
Találatok: [2307]  Oldalak:   <<  <  179 180 181 182 183 184 185 186 187 188   >  >>