language

Intézmények:

I.M.G. Inter Media Group Kft. highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Jó kormánykapcsolatot ápoló cég nyerte a jegybank gigatenderét

Az IMG nyerte a Magyar Nemzeti Bank kommunikációs tenderét. Ez Magyarország valaha volt legnagyobb ilyen közbeszerzése, amely egy jegybanki programot népszerűsít majd 6 milliárdos keretből. A győztes cég jól szerepel a kormányzati tendereken az elmúlt években, vezetőjének régi kapcsolata van a Fidesz alapítóival.

Kik fölözik le az évszázad magyar üzletét?

A Paksi Atomerőmű újabb blokkjai már 13 milliárdba kerültek, pedig a területen még egy fűszálat sem tettek keresztbe. Annál inkább vannak vizsgálatok és reklámköltségek.

Simicska csapata járt jól a túlköltekező kormánnyal

A Miniszterelnökség közel egymilliárd forintot fizetett ki nyolc hónap alatt önmaga reklámozására az IMG médiaügynökségnek, kétszázmillió forinttal többet, mint amennyit egy évre terveztek. A kampányok elszámolása alapján a cég piaci áron dolgozik, de az átlagosnál jóval többet hirdet köztéren a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó hirdetési felületeken, valamint a kormányhoz közeli médiában.
Találatok: [5]  Oldalak:   1