language

Intézmények:

INA (Horvátország) highlight_off

Lapok:

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [50]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Két magyar INA-felsővezető is lemondott posztjáról

Lemondott az INA igazgatóbizottságának két magyar tagja. A horvát rendőrség öt embert tartóztatott le gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt, köztük Damir Skugort, az INA földgáz-kereskedelmi ágazatának igazgatóját. A két magyar felsővezető egyáltalán nem érintett az ügyben.

Két évet kapott első fokon Hernádi Zsolt

Ivo Sanader korábbi horvát kormányfő hat évet, Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. első embere pedig két évet kapott Zágrábban Maja Štampar Stipić bírótól. Az ítélet 10,5 év időmúlással is csak első fokú, biztosra vehető, hogy fellebbezéssel folytatódik. A bíró igazat adott a vádnak abban, hogy a felek megállapodást kötöttek, Sanader pénzért cserében segíti a Mol és a horvát állam megállapodását. A védők szerint ez az eljárás még elfogultabb és jogszerűtlenebb volt, mint az a korábbi, amit érvénytelenített a Horvát Alkotmánybíróság.

Napokon belül ítélet várható Hernádi Zsolt zágrábi büntetőperében

Több mint egy évtizeddel ezelőtt, 2009 júniusában két ciprusi cég 5 millió eurót utalt egy svájci társaságnak. A különös tranzakciót elindító ciprusi cégek mögött magyar és orosz olajipari üzletemberek, a svájci fogadó fél mögött pedig egy horvát iparbáró állt. A horvát ügyészség szerint azonban a valódi feladó Hernádi Zsolt, a Mol első embere, míg a végső címzett Ivo Sanader horvát miniszterelnök lehetett. A vádlottak ezt kategorikusan tagadják, 2019 decemberében megszülethet az elsőfokú ítélet ebben a régóta húzódó és rendkívül szövevényes eljárásban.

Megszavazta a horvát parlament az INA-ról szóló törvényt

Jóváhagyta a horvát parlament szerdán az INA horvát olajipari vállalatról szóló privatizációs törvény módosítását, amely szerint a horvát állam eláll kivételes jogaitól az olajvállalatban - írja az MTI.

Átírja a horvát kormány az INA-törvényt

A horvát kormány módosítja az INA horvát olajipari vállalatról szóló privatizációs törvényt és eláll kivételes jogaitól az olajvállalatban - írta a Jutarnji List című horvát napilap alapján az MTI. A Horvátországban 2002-től érvénybe lévő törvény miatt 2017-ben az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Zágráb ellen az Európai Bíróságon, mert annak egyes tételei a brüsszeli testület szerint sértik a szabad tőkeáramláshoz és szabad letelepedéshez való uniós jogot.

Megkezdődött az egyesített per Hernádi Zsolt és Sanader ellen Horvátországban

Az előkészítő szakasszal megkezdődött a horvátországi egyesített per Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatója ellen a Zágráb megyei bíróságon, írta a helyi sajtó. A rendes tárgyalás október 23-án kezdődik.

Zágráb elvárja, hogy kiadjuk Hernádi Zsoltot, a Mol vezérét

Hernádi Zsolt kiadatására vonatkozó uniós bírósági döntés tiszteletben tartására szólította fel Magyarországot csütörtökön Drazen Bosnjakovic horvát igazságügy miniszter. Bosnjakovic újságíróknak nyilatkozva elmondta, a döntés megerősítette a horvát bíróság és a horvát kormány álláspontját, amelyet utóbbi jogi képviselőjén keresztül ismertetett az Európai Unió Bíróságával. "Az ítélet világosan rámutat, hogy az európai elfogatóparancsot végre kellett volna hajtani, és a döntés alapján elvárjuk az EU-tagállamoktól, hogy azt meg is tegyék"

INA, te drága

Kedvező esetben 352 forinttal, a mostani részvényárfolyam 13 százalékával is emelkedhet a Mol-részvények árfolyama, ha a Molnak sikerülne álomszerűen magas, 2,5 milliárd dolláros áron eladnia a horvát INA-ban levő tulajdonrészét. Jelenleg újabb vevőjelölt látszik feltűnni, de a horvát hírekkel és az értékesítési lehetőségekkel az elmúlt évek alapján érdemes óvatosan bánni. A Mol bár jelezte, hogy megfontolná részesedésének eladását és kiszállna az elmérgesedett, perekbe torkollt kapcsolatból, a potenciális vevők nem tolonganak, és kétséges az is, hogy az INA jelenlegi árfolyama mennyiben tükrözi a cég valós értékét.

Mol-INA: soha nem ér véget a történet

A Mol soha véget nem érő története az INA-val újabb fordulóponthoz érkezett a múlt héten. Egyrészt az orosz Roszneft bejelentkezett a cégért, másrészt a Mol a svájci szövetségi bíróság előtt végleg megnyerte a 2014 év elején indított eljárást, ami kimondta, hogy a Mol nem korrupcióval szerezte meg az INA-t és az eredeti, 2009-es megállapodást továbbra is érvényes.

Hernádi Zsolt kontra Horvátország: ellentámadás

Nem csökkennek, sőt továbbra is inkább gyarapodnak a frontok Hernádi Zsolt Mol-vezér és Horvátország között. Most éppen arról szól egy horvát lapértesülés, hogy Hernádi Zsolt nyújtott be egy jogi keresetet az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Úgy tudjuk, hogy mindez már korábban történt.
Találatok: [50]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>