language

Intézmények:

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [82]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Jó fizetése és tudós karrierje volt a letartóztatott rektornak

Havonta mintegy bruttó egymillió forintot keres és több évtizedes kutatói karriert tudhat maga mögött Szabó János nemzetvédelmi rektor, akit befolyással üzérkedéssel gyanúsítanak, és csütörtökön előzetes letartóztatásba is helyeztek.

Bencze József: a rendőrség érdekében kértem bocsánatot 2006 őszéért

A rendőrség két évvel ezelőtt új stratégiát fogalmazott meg, hogy hatékonyabban tudjon a gazdasági bűncselekményekkel szemben fellépni.

Rács mögé került a rektor

A katonai akadémia rektora tegnap előzetes letartóztatásba került, a Honvédelmi Minisztérium több volt vezetőjét pedig őrizetbe vették az elmúlt hetekben. Eközben menesztették a katonai ügyészség szóvivőjét, mert gengszterszervezetnek nevezte a szaktárca egyik részvénytársaságát.

Bencze József: Még közel sincs vége a BKV-ügynek

Nem zárja ki az országos rendőrfőkapitány, hogy újabb gyanúsítottakat állítanak elő a BKV-ügyben - erről Bencze József az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt. A nemzetvédelmi egyetem rektorának letartoztatása kapcsán elmondta: az akció arányos, szükséges és törvényszerű volt.

Hallgat az őrizetbe vett rektor

Gengszterszervezetnek nevezte a katonai ügyészség szóvivője a Honvédelmi Minisztérium (HM) egyik cégét annak kapcsán, hogy a Magyar Nemzet megírta, egy HM-társaságban egykor vezető beosztást betöltő ezredes vallomása alapján a tárca több tisztségviselőjére letartóztatás várhat.

A katonai egyetemi rektor állítja, ő csak segíteni akart a DHL-nek

Előzetes letartóztatásba helyezték csütörtökön a Nemzetvédelmi Egyetem befolyással üzérkedéssel gyanúsított rektorát, Szabó Jánost és a DHL nemzetközi szállítási cég egyik magyar igazgatóját is.

A 'rektor úr' elintézte volna másoknak is

A rendőrség szerdán hivatalosan is megerősítette lapunk értesülését, jelesül azt, hogy keddi őrizetbe vétele során Szabó János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora megkísérelt ellenállni az intézkedő rendőröknek, s eközben könnyebb sérülést szenvedett.
Találatok: [82]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>