language

Kulcsszavak:

ingatlan highlight_off

Személyek:

Rogán Antal highlight_off

Rogán Antal

Rogán Antal (Körmend, 1972. január 29. –) magyar politikus, közgazdász. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) pénzügyi és elméleti közgazdaságtan szakán 1995-ben szerzett diplomát. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára és demonstrátora, valamint az egyetem pénzügyi tanszékének óraadó tanára, továbbá a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt.

A Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének alapító tagja, aminek 1997 novemberétől egyben alelnöke is volt. 2001-2003 májusa között már a Fidesz alelnökeként tevékenykedett.

Önkormányzati szerepvállalása 2002-ben kezdődött, amikor Budapest V. kerületének önkormányzati képviselőjévé, 2003-ban pedig Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották. 2006 és 2014 között polgármesterként dolgozott.

1998 óta országgyűlési képviselő. 1998–2007, illetve 2010-2012 között a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető helyettese, majd 2012–2015 között frakcióvezetője. 2001–2006 között az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának alapító elnöke, 2010-től a Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Törvényi változások miatt, 2014-től összeférhetetlen a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség. Ezért 2014 őszén már nem indult az önkormányzati választáson az V. kerületben a polgármesteri tisztségért. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [310]  Oldalak:   <<  <  22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

Pásztor Tibor: Rogán, a közpénzek őre

Az Állami Számvevőszék elnöke szerint Rogán Antal tevékenységével hozzájárult a közpénzek hatékonyabb felhasználásához. Nézzük meg, hogy V. kerületi polgármesterként ezt hogyan tette.

Belső elhárítás

Ángyán József levelét megírta: vidékfejlesztés alatt sajnos egyelőre azt kell érteni, hogy a korrupt fideszes hátország pótkocsis traktorral lopkodja a pénzt és a földet. Nemcsak azt, ami nincs lecsavarozva, de még azt is, ami a föld alatt van.

Büntetőjogi következményekkel fenyeget Belváros-Lipótváros

Miskolc után a Belváros-Lipótvárosi Önkormányzat is büntetőjogi következményekkel fenyegette meg az atlatszo.hu szerkesztőségét, de a Szervezett Bűnözés Elleni Osztály látogatásai után ettől már nem ijedünk meg. Állításai alátámasztására az önkormányzat kavart egy kicsit a honlapján.

Belváros-Lipótváros: Százmilliók csókos alvállalkozóknak

Rogán Antal kerülete rengeteg pénzt költött ingatlanfelújításokra az elmúlt években, az önkormányzat által favorizált alvállalkozó cég azonban ma már felszámolás alatt áll.

Téves lista Rogán exnejével – offshore ingatlanvásárlások a Belvárosban

Egy Rogán Antal volt nejéhez köthető cég is önkormányzati ingatlanhoz jutott az V. kerületben – ez szerepel azon a listán, amelyet az atlatszo.hu közölt. Az önkormányzat utólag azonban közölte, az általuk összeállított listán több tétel tévesen szerepel. Így ez is.

Izraeli pénzmosásra gyanakszik a Jobbik

Felszólítja a Jobbik Orbán Viktor miniszterelnököt, „hasson oda” Rogán Antal V. kerületi polgármesternél és Csipak Péternél, a beruházó cég vezetőjénél, hogy függesszék fel a Zeppelin projekt néven ismertté vált Bécsi utcai beruházást.

Rogánék falaznak a Bécsi utcát bontó oligarchának

Tovább folyik a tiltakozás a budapesti belvárosban tervezett épületbontások ellen. Szerdán közös sajtótájékoztatón tiltakoztak civil szakemberek az V. kerületi Bécsi utcába tervezett Új Városközpont, közismert nevén „léghajóhotel”- beruházás miatt benyújtott bontási kérelmek ellen.

"Enged az oligarcháknak" Rogán Antal? A kerület szerint nem az ő dolguk

Tiltakozik az LMP a belvárosi önkormányzat által "olajozottan engedélyezett" Bécsi utcai nagyberuházás ellen. A párt szerint a Fidesz a "saját oligarcháknak" enged, csak a "másokét" kritizálja.

Védett belvárosi épületek bontás előtt - Utcát vegyenek!

Tizenegy ház fővárosi védettségének megszüntetését kezdeményezte az V. kerület. Mostanra kiderült, hogy néhányat le is bontana. Vajon miért?
Találatok: [310]  Oldalak:   <<  <  22 23 24 25 26 27 28 29 30 31