language

Kulcsszavak:

ingatlan highlight_off

Személyek:

Szalainé Szilágyi Eleonóra highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

A Fidesz megígérte a legnagyobb mocskot, de a leszámolásból semmi nem lett

A Fidesz a 2010-es választások előtt nem rejtette véka alá, hogy leszámolásra készül, és mindjárt meg is nevezték a 13 „legmocskosabb” ügyet. Túl sokra nem mentek vele, legalábbis a volt miniszterelnököt nem tudták a vádlottak padjára ültetni, és más MSZP-s politikusok sem kerültek rács mögé.

Hagyó-ügy: sokat markoltak, keveset fogtak

Két és fél év nyomozás után a napokban vádat emelhet az ügyészség a BKV-val kapcsolatos ügyekben.

Indul Hunvald Györgyék büntetőpere

A volt MSZP-s polgármestert és Gál Györgyöt, az SZDSZ egykori VII. kerületi frakcióvezetőjét ingatlancsalással is vádolják

Fővárosi ügyek: naponta nő a gyanúsítottak listája

Szinte már nincs olyan fővárosi cég, amely ellen ne indult volna több rendőrségi vizsgálat is. A nyomozók hűtlen kezelés miatt több cég vezetőjét meggyanúsították, majd őrizetbe vették.

Bővült Sziebert bűnlajstroma

Ismét vesztegetéssel, összesen pedig hat bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja a rendőrség Sziebert Györgyöt. A BKV Zrt. előzetes letartóztatásban lévő volt jogi igazgatója a nyomozás legfrissebb adatai szerint tavaly nyáron egy bankvezetőnek, illetve egy ingatlanforgalmazó cégnek fizetett két és fél millió forint kenőpénzt, hogy fél áron megvehessen egy értékes budai ingatlant.

E heti korrupció - Posta székház, BKV, BA, oktatási tárca

Ez a hét is mozgalmas volt a korrupció jegyében. Nyomozást rendeltek el a posta székház ügyében, újabb fiktív szerződések a BKV-nál, kiépült kenőpénzes rendszer a Ferihegyen.

Keselyűk mindkét oldalon - A Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese

Az elmúlt tizenöt évben kialakult egy olyan közeg, amelyben egyes emberek elhitték magukról, hogy ők utolérhetetlenek, támadhatatlanok – nyilatkozta lapunknak György István, a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi ellenőrző bizottságának fideszes elnöke.

Szolgálati lakást is kapott a BKV-tól Szalainé?

Szolgálati lakást is kaphatott a Budapesti Közlekedési Vállalattól dr. Szalainé dr. Szilágyi Eleonóra, a cég korábbi humánpolitikai igazgatója, aki a közelmúltban összesen százmillió forint végkielégítést kapott a társaságtól, noha továbbra is foglalkoztatták - értesült a HavariaPress.
Találatok: [8]  Oldalak:   1