language

Kulcsszavak:

ingatlan highlight_off

Személyek:

Tombor András highlight_off

Tombor András

Tombor András millárdos üzletember, a Fidesz fontos háttérembere. 1996-ban megalapította a Mathias Corvinus Collegiumot (MCC), majd az első Orbán-kormány alatt a miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadója volt. A 2002-ben elvesztett választás után visszatért az üzleti világba és több évig a Multireklám nevű plakátcégnél dolgozott, ennek eladása kapcsán került üzleti kapcsolatba Csányi Sándorral. 2008-tól többek között az UD Zrt-ügy kapcsán lehetett nevével találkozni, aki lehallgatási anyagok szerint a céggel tárgyaltDávid Ibolya, volt MDF-elnök elleni információk gyűjtéséről.

2014-től a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnöke lett – emellett az azóta bedőlt, állami Tokaj Kereskedőház Zrt. felügyelőbizottsági elnök megbízását is megkapta. 2016-ban Habony Árpád hitelezőjeként tűnt fel és szerzett széleskörű ismertséget. Ugyanebben az évben a Visus Invest Kft.-n keresztül bevásárolta magát az Andy Vajna-féle TV2-nek is beszállító Atmedia reklámügynökségbe, amely az első évben megháromszorozta bevételét. 2017-ben megszerezte a Mandiner hírportált, az M3-as metró felújítása kapcsán pedig Kocsis Istvánnal együtt az orosz Metrovagonmas-kocsik mellett lobbizott. 2020-ban kiszállt a hirdetési piacról és átadta az Atmedia Zrt-t Mészáros Lőrincnek és Vida Józsefnek, majd áttérve a légiiparra a katonai kiképzőgépeket gyártó és az Airbusnak is beszállító cseh repülőgépgyárba vásárolta be magát a Vodochody Holdings HU Kft.-n keresztül. Tombor a hírek szerint a bedőlt e-jegyrendszerből is profitálhatott. 2022-től a Budapesti Erőmű igazgatósági tagja.

Kép: Index.hu

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [18]  Oldalak:   <<  <  1 2

Orbán pilótát váltott: Szalay-Bobrovniczky vehet cseh vadászgépgyárat

A magyar tőkések az Orbán-kormány jóvoltából eljutottak oda, hogy immár a határon túl is terjeszkednek, és hazahozzák a profitot. Ez Orbán Viktor állítása. A valóság egy cseh fegyverüzletből olvasható ki: a kormány eredetileg kiszemelt „tőkése” nem volt hitelképes, le kellett cserélni. Profit pedig csak akkor lesz, ha a magyar állam repülőt vesz a kiszemelt gyártól.

Egy egész négycsillagos szállodát kibérel a százmilliárdokkal kitömött elitképző, a Feneketlen-tónál

A TurizmusOnline számolt be róla, hogy a Danubius Hotels hosszú távú bérletbe adta a Hotel Flamencót a Mathias Corvinus Collegium (MCC) számára. A 355 szobás, négycsillagos budai konferenciaszálloda legkevesebb négy évig üzemel majd hallgatói kollégiumként, közösségi térként, rendezvényhelyszínként és irodaként.

Szobatárs a Széllkapunál

A pénzügyminiszter egykori kollégiumi szobatársának cége rendesen kiveszi részét a pénzügyminiszter által reklámozott II. kerületi beruházásból, de a minisztérium Várba költöztetésén is dolgozik. Uniós támogatásokból is jut neki. Bár – a fideszes erős emberekkel társult – brikettgyára nulla bevételt hoz, megújult kastélya és rózsakertje vonzza az ifjú párokat.

Nyomás alatt - Az e-jegyrendszer és Budapest állami ledarálása

Az elektronikus jegyrendszer a 3-as metró felújításához kapcsolódó szerelvény- és buszbeszerzésekhez hasonló pályát futott be: a Fővárosi Önkormányzatnak esélye sem volt a projektet a saját elképzelései alapján megvalósítani. A kormánynak ugyanis más tervei – és még inkább üzleti érdekei – voltak.

Így lopnak ők - Mutyikalendárium

Egymást érték a korrupció gyanús esetek, csodás kormányközeli gazdagodások, furcsa fejlesztések 2017-ben is. Összeállításunkban ezek közül válogattunk a teljesség igénye nélkül.

A Matolcsy-alapítványok félmilliárdot szórtak szét a vezetőik között

Jól tartják a vezetőiket azok a Pallas Athéné alapítványok, amelyeket a Magyar Nemzeti Bank hozott létre különböző oktatási, kutatási és társadalomfejlesztési projektekre több mint 250 milliárd forint közpénzből. Úgy tűnik, a kormány szavazóbázisának erősítése már fontosabb lett, mint az alapítványok eredeti céljai.

Kiszivárgott iratok mutatják, hogyan osztott közpénzt rokonának és üzlettársának Hernádi Zsolt

Aggódó hangvételű levelet küldött az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank egyik munkatársa 2015. november 26-án délután több kollégájának. Az MFB bonyolított egy olyan uniós programot, amelyben magáncégek jutottak nagyösszegű forrásokhoz, a munkatárs azonban több projekttervben is problémákat talált. Olyan ügyletekre szántak pénzt, amelyek szerinte ellentétesek voltak a program célkitűzéseivel, mert az „nem erre lett kitalálva”.

Bemutatjuk Rogán Antal sötét oldalát, a fantommá vált Kertész Balázst

A Rogán-hálózat nemzetközivé fejlődésének tíz fejezete - Hosszú hónapokig nyomoztunk egy titokzatos férfi után, ám minél közelebb értünk hozzá, a nyomai annál gyorsabban tűntek el mindenhonnan. Nem csak őt bizonyult lehetetlennek elérni, de letagadták vagy csöndbe burkolóztak a barátai, kollégái, üzletfelei is. Ahogy kutatni kezdtünk, fotók tűntek el a netről, sőt hirtelen felszámolódott egy gyanús cége is. Szerencsére mindvégig egy lépéssel előrébb jártunk. Nyomozásunk eredményét tíz fejezetben mutatjuk be videókkal, fotókkal, dokumentumokkal alátámasztva.
Találatok: [18]  Oldalak:   <<  <  1 2