Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Akták:

Izsáki vadászház magáncélra highlight_off

Izsáki vadászház magáncélra

Izsáki vadászház magáncélra

Az izsáki vadászpanziót a helyi fideszes polgármester cége, a Mondok Kft. építette EU-s pályázati pénzből. Mondok József cége 2014-ben indult a Darányi Ignác Terv pályázaton, és 35 millió forintot nyert, mint később kiderült, a bírálóbizottság tagjaként. Noha nyilvántartásba került a ház, mégsem üzemelt rendeltetésszerűen, mint szálláshely: egyedüli használói a polgármester és közeli ismerősei voltak. Az izsáki lakók nem is tudnak a vendégház működéséről. Januárban, az ügy nyilvánosságra kerülését követően a Miniszterelnökség vizsgálatot indított  az ügyben.

 

Az Index megtalálta Mondok másik, szintén uniós forrásból épített vendégházát egy másik faluban, Karádon az ottani mezőgazdasági cége, az Agro-Wild Kft. irodája mellett. A másik vadászháznál a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az utolsó kifizetési kérelem megküldésekor végzett helyszíni ellenőrzést, "ahol az egyes elszámolni kívánt tételek kapcsán talált eltéréseket. Ezeket az ügyféllel szemben akkor érvényesítették, így a támogatási kérelemben szereplő 49,5 millió forint helyett végül 40, 8 millió forint került kifizetésre." Azonban „Egyéb, a működésre vonatkozó szabálytalanságot ott, akkor nem találtak.” Néhány hónappal később, 2017. júniusában a Miniszterelnökség vizsgálata megállapította, hogy a szálláshelyet szabálytalanul, magáncélra használják, az ingatlant túlnyomóan Mondok József és ismeretségi köre veszi igénybe, ezért a Magyar Államkincstár a támogatási jogosultság megszüntetésével egyidejűleg a kifizetett támogatás visszafizetésére kötelezte a Mondok Kft.-t.

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket átutalással vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas
▶︎ Legyél pártolói tagunk: patreon.com/kmonitor

 

2017. novemberében jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt három férfi ellen a „vadászház-ügyben”.

 
 

(A kép forrása: Generál Centrál Kft.)

Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>

Uniós pénzből magának épített vadászházat, vádat emeltek a polgármester ellen

Nyáron megírtuk, hogy Mondok József izsáki polgármesternek vissza kell fizetnie 35 millió forintot, mert EU-s forrásból vendégházat építtetett magának. A támogatást két vadászház építésére nyerte el, amelyet a tervek szerint panzióként üzemeltettek volna. A két vadászházat azonban sehol nem hirdették meg, nem volt elérhető vendégek részére. Mármint Mondok családja és ismeretségi körén kívül, ugyanis a fideszes polgármester mindkét házat magáncélra használta.

Vádat emeltek a vadászház helyett saját otthont építő izsáki polgármester ellen

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség három férfi ellen a „vadászház-ügyben”. Az ügyről korábban mi is sokat írtunk, a lényege, hogy Mondok József, Izsák polgármestere 35 millió forintos EU-s pénzből épített egy szálláshelyet, legalábbis papíron erre kapta a pénzt, valójában magának és a családjának csinált egy szép vadászházat, oda idegen nem mehetett be.

Költségvetési csalással gyanúsították meg az izsáki polgármestert

Csütörtökön megtörtént a büntetőjogi felelősségre vonása is Mondok Józsefnek, aki a falusi turizmus fejlesztésére létrehozott pályázati keret 35 millió forintos támogatásával pazar vadászpanziót épített magának Izsákon. Őt és a fiát költségvetési csalás bűntettével gyanúsította meg a NAV.

Visszakérik a támogatást a polgármestertől, aki beköltözött a vadászházba

Vissza kell fizetnie a 35 millió forintos támogatási összeget az izsáki polgármesternek, aki beköltözött az uniós forrásból felépített vadászházba – tájékoztatott a Miniszterelnökség.

Az EU-támogatással csaló izsáki polgármesternek 35 millió forintot kell visszafizetnie

Vissza kell fizetnie a „Vadászház építése” megnevezésű fejlesztésre felvett támogatást Mondok József izsáki polgármesternek – közölte a Miniszterelnökség. A közlemény szerint a Miniszterelnökség kérésére a Magyar Államkincstár január 26-án rendkívüli ellenőrzést folytatott le az üggyel kapcsolatban. A vizsgálat megállapította, hogy a szálláshelyet szabálytalanul, magáncélra használják, az ingatlant túlnyomóan Mondok József és ismeretségi köre veszi igénybe, ezért a Magyar Államkincstár a támogatási jogosultság megszüntetésével egyidejűleg a kifizetett támogatás visszafizetésére kötelezte a Mondok Kft.-t.

Nyomoznak az EU-s pénzből vadászházakat építő izsáki polgármester ügyeiben

Izsák fideszes polgármestere, Mondok József nem egy, hanem rögtön két vadászházat épített az Európai Uniótól kapott közpénzből. A hiba ott van, hogy a hírek szerint egyik vadászházban sem turistákat szállásolnak el, pedig elvileg erre kapta a támogatást.

Nyomozást indított az ügyészség Mondok József izsáki polgármester ügyében

Mondok József, a Bács-Kiskun megyei Izsák fideszes polgármestere két cégén keresztül az elmúlt hat évben 85 millió forintos EU-s támogatást kapott vadászház-panzió építésére. A vadászházak meg is épültek: az egyik, ahogy a 444 kiderítette, Izsákon, a másik, ahogy az Index kiderítette, a Somogy megyei Karádon. Ugyanakkor a pályázati feltételekkel ellentétben az izsáki épület nem üzemel vadászházként, hirdetni sem hirdetik sehol.

Az EU öntötte a pénzt, a talpraesettek pedig házakat építettek belőle

Az EU a falusi turizmust úgy (is) támogatja, hogy szálláshelyek kialakítására ad vissza nem térítendő pénzt, akár több tízmilliót, akár egy érdektelen törpefaluba is Az így épített házakat öt évig kell szálláshelyként üzemeltetni, utána a pályázati nyertesnek van egy bármire felhasználható, részben közpénzből készült ingatlana. Az izsáki polgármester dupla botránya után megnéztük az elérhető pályázati eredményeket.
Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>