language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Akták:

Jászberényi polgármester lakásügye highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Jászberényi polgármester lakásügye

Jászberényi polgármester lakásügye

Jászberény városa egy frekventált helyen lévő, 85 négyzetméteres, két és fél szobás önkormányzati bérlakást tartott fenn, hogy egy "motivációs csomag" keretében szakembereket csábítson a városba. A lakáspályázatra ketten jelentkeztek, egyikük a helyi kórház háromgyerekes dolgozója, másikuk pedig a város polgármestere, aki úgy szerepelt a pályázók között, mint önkormányzati dolgozó, aki 2010. október 3. napja óta áll a Jászberény Városi Önkormányzattal munkaviszonyban. Az ötéves bérleti jogot a polgármester nyerte el, mert a másik pályázó kéthavi kauciójával szemben ő háromhavi kauciót ajánlott fel. Miután több helyi képviselő is nemtetszését fejezte ki, a polgármester azzal indokolta a döntést, hogy elvált feleségétől és új párjával másik lakásra volt szüksége. Juhász Dániel egykori alpolgármester szerint morálisan, etikailag és politikailag is káros, amelyet Szabó tett. (Kép forrása: Duna TV)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Díszpolgárok előnyben! - Olcsón kiárusított városi ingatlanok Jászberényben

Eladja legértékesebb ingatlanjait a jászberényi önkormányzat. Több vevő is Fidesz-közelinek mondott nagyvállalkozó.

A fideszes polgármester bedobta magát a háromgyerekes család elé

Érthetetlen, megdöbbentő, politikai baklövés – e szavakkal jellemezte az egyik fideszes jászberényi önkormányzati képviselő azt, amit párttársa, a szintén kormánypárti polgármester, volt honatya, Szabó Tamás tett. Jelesül: öt évre bérlője lett egy olyan városi tulajdonban lévő lakásnak, amelyre saját maga írt ki pályázatot.
Találatok: [2]  Oldalak:   1