language

Személyek:

Jellinek Dániel highlight_off

Akták:

Kisfaludy-program highlight_off

Jellinek Dániel

Jellinek Dániel (Budapest, 1976. július 12. – ) közgazdász, ingatlanmágnás, az Indotek Group alapítója, többségi tulajdonosa és vezérigazgatója. Rövid idő alatt Magyarország egyik leggazdagabb emberévé vált. Vagyona részét képezi az orosz Nemzetközi Beruházási Bank pénzéből és magyar állami milliárdokból (MTÜ) megvalósult Balalaland projekt.
Budapesti Gazdasági Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.


Kisfaludy-program

Kisfaludy-program

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 2017-ben útjára indította az ország történetének legnagyobb szálláshelyfejlesztési programját a  Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési programot. A program keretében 2030-ig 300 milliárd forint értékű szálláshelyfejlesztési beruházás valósulhat meg Magyarországon (elsősorban vidéken), amelyből 150 milliárd forintot a kormány hazai költségvetési forrásból, vissza nem térítendő támogatás formájában biztosít. A pénzekre az idegenforgalomban csak néhány éve megjelent, jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező NER-es pénzemberek is rástartoltak. A pozitívan értékelt pályázatok listája itt olvasható.

A nagyobb összegű támogatások haszonélvezői elsősorban a kormányhoz közeli cégek. A két legnagyobb nyertes a Szántód BalaLand Family (SZBFamily) Ingatlanfejlesztő Kft. valamint a Tokaj Csurgó Völgy (TVCS) Ingatlanfejlesztő Kft. mindkét cég ugyanahhoz a kormányközeli tulajdonosi körhöz kapcsolható. [napi.hu] A két előbb említett vállalkozás mellett olyan emberek is igénybe vették a támogatást, mint például Mészáros Lőrinc, aki az ötcsillagos Andrássy Rezidencia Wine és Spa fejlesztésére használta fel a támogatást. Támogatást kaptak Hernádi Zsolt, Garancsi István, Csányi Sándor valamint  Szabadics Zoltán cégei is. Az, hogy pontosan kik döntöttek a támogatásokról, nem átlátható.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Tokaji régió: közpénzmilliárdokból épülnek-szépülnek a luxusszállodák

Kétrészes riportunkban a tokaji régiót vettük górcső alá, ahova évek óta ömlik a közpénz a kormányzati döntéseknek köszönhetően. A támogatásokból főként a NER profitál, de jut pénz furcsa, nagyzoló, olykor értelmetlennek, feleslegesenek tűnő beruházásokra is. Helyszíni riportunk első részében az épülő és megújuló luxusszállodákat vettük sorra, drónnal szállva az impozáns épületek fölé.

Átalakuló Aliga: "Csak a rombolást látjuk, meg a milliárdos támogatásokat, de arról nem beszél senki, mi épül"

Eddig közösen használt tereiket, sétányukat féltik a helyiek Aligán, ahol a fürdőegyesület és néhány képviselő szerint a beruházó csak úgy ad tájékoztatást a változtatásokról, ha a megbeszéléseken részt vevők titoktartási nyilatkozatot írnak alá. Közben bontják a régi épületeket, és egy fesztivált is Aligára hoztak. A fejlesztő szerint hangulatkeltés, hogy lezárnák a strandot, a dózerolást viszont szükségesnek ítélték.

Elsöpri Aliga elvarázsolt világát a NER-közeli óriásfejlesztés

Idén tavasszal véget ért a Club Aliga harminc éve tartó Csipkerózsika-álma: az egykori pártüdülő épületeinek többségét elbontották. A terület tulajdonosa, az Appeninn Nyrt. egyelőre csak csepegteti az információkat arról, hogy a kormányzati támogatású nagy turisztikai fejlesztés hogyan alakítja át a különleges múltú területet. Az értékes épületállomány megmaradt részének jövője elég bizonytalannak látszik, a strandot viszont szabadon tartanák. Aliga kivételesen izgalmas és fontos helyszíne volt a 20. századi magyar történelemnek, nemcsak a szocializmus, hanem az azt megelőző korszakok miatt is: kevesen tudják, hogy a löszfal tövében már Rákosi és Kádár előtt is az ország egyik legkülönlegesebb üdülőhelye rejtőzött. Ahogy annyi mást, végül ezt sem sikerül az utókornak megőrizni.

Sokkoló: a kormány az igénylők fél százalékának adta a turisztikai támogatások kétharmadát

A majdnem 16 ezer soros kimutatás első 26 helyezettje, azaz a jelentkezők 0,16 százaléka vitte el a 2018–2020-ban lekötött szállás-, élménypark- és strandfejlesztési források – a már emlegetett 300 milliárd forint – felét. Az első nyolcvan versenyzőhöz, vagyis az igénylők fél százalékához pedig 205 milliárd forint, a teljes támogatási összeg bő kétharmada jutott. Mindez azért is szürreális, mert a kormányzat eredetileg azt kommunikálta, hogy 2030-ig fog elkölteni 300 milliárdot szálláshelyfejlesztésre, nem pedig három esztendő alatt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ömlesztett Kisfaludy-listákra a strand-, fürdő- és kalandpark-fejlesztési pénzeket is felvitték, tehát egyelőre biztosan nem merült ki teljes egészében a további tíz évre szóló szálláskeret. Ám az biztos, hogy az MTÜ eddig úgy pumpálta ki a vissza nem térítendő támogatásokat a NER-kompatibilis szereplőknek, mintha nem lenne holnap. Miközben a 2019-es járványmentes évről szóló vendéglátóipari-turisztikai elemzésekből egyértelműen kiolvasható, hogy 100-200 milliárd forintból többé-kevésbé meg lehetett volna menteni a Covid-sújtotta ágazat derékhadát.

Vagyonkezelő, kormányrendelet, állami milliárdok: már minden szél a Club Aliga felé fúj

Az állami vagyont kezelő szervezet, az MNV évekig nem tette lehetővé, hogy az önkormányzat közterületté minősíthesse az egykori Club Aliga bizonyos részeit. Aztán új tulajdonosai lettek a Club Aliga területe fölött rendelkező cégnek. Az egyik Mészáros Lőrincé, a másik Szivek Norbert érdekkörében van. Utóbbi a tulajdonosváltáskor még az MNV vezérigazgatója volt.

Leépítéssel készültek a közpénzesőre a NER-hotelek

Nem mindenkire érvényes a létszámstop. Mészárosék Lőrincék a krízisre hivatkozva előbb kirúgtak 850 embert, majd a járvány miatt megnövelt keretből kasszíroztak 17,7 milliárdot.

83 milliárd forintot osztottak ki szállodafejlesztésre, Mészáros és Garancsiék is nagyot szakítottak

Közzétették a Kisfaludy-program részeként meghirdetett „nagy kapacitású meglévő szállodák fejlesztése és új szállodák létesítése” elnevezésű pályázat nyerteseinek névsorát. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 83,5 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást osztott ki, túlnyomórészt a NER-hez kötődő vállalkozóknak.
Találatok: [8]  Oldalak:   1